KOMÁROM. A városi hivatal harcot indított az illegálisan kiragasztott plakát ellen, melyek az elmúlt években fokozatosan ellepték a buszmegállókat, villanyszekrényeket és más önkényesen kisajátított felületeket. Aki nem kijelölt helyre ragaszt, azt bírság fenyegeti.
Keszegh Béla alpolgármester elmondta, egy három lépcsős akciótervet dolgoztak ki, melynek célja, hogy rendet tegyenek a hirdetésekkel kapcsolatban. Először is az illegális posztereket távolítják el, elsősorban a villanyszekrényekről, melyeket lefestenek és kétnyelvű figyelmeztető matricákkal is ellátnak. Ebben a város aktivációs munkában alkalmazott (közhasznú) munkásai segédkeznek. A belvárosban egy részében már el is végezték a takarítást, fokozatosan minden városrész sorra kerül.
A rendbe tett felületeket a városi rendőrség folyamatosan ellenőrzi majd. Pár hétig figyelmeztetéssel megússzák a kalózragasztók, a későbbiekben azonban megbírságolják őket a kihágásokról szóló törvényben meghatározott összegek alapján. Plakátok esetén a hirdetett program szervezőjét fogják számon kérni, így nekik kell felelősséget vállalni, amennyiben magáncéggel ragasztatják ki a hirdetésüket. Már az elmúlt napokban is többen kaptak figyelmeztetést.
A Városi Művelődési Központ 16 kijelölt városi hirdetőfelületet kezel, az intézmény igazgatója pedig feladatul kapta, hogy ezeket újítassa fel, esetleg újakat alakítson ki, és a hirdetésekkel kapcsolatos ügyeket hatékonyabban felügyelje. A cél, hogy a különböző plakátok csak a kijelölt városi felületekre kerüljenek, és rendezetten, áttekinthetőbben jelenjenek meg. „Ezzel nemcsak a közrend és tisztaság javulna, de a VMK bevételei is növekedhetnek, amelyet majd a városi kulturális rendezvényekre fordíthatnak” – mutatott rá az alpolgármester. Hangsúlyozta, a rendet hosszabb távon nem állandó rendőri felügyelettel szeretnék megoldani, hanem a lakosság együttműködésével, amikor minden jó szándékú polgár figyel a környezetére és a tisztaságra.
Nemcsak az illegális plakátok terén indult be a takarítás, hanem a Klapka tér környékén is. A március 15-i ünnepségig több helyen is kijavítják a potyogó vakolatot, egyes részeket lefestenek, letakarítják a márványt. Az apró belvárosi javítások később is folytatódnak, hogy a Komáromi Napokon már egy kellemesebb környezet várja az embereket.
(cs)