Létrejött a Dunamente turisztikai egyesület

Múlt hétfőn a pati Wellness hotelben aláírták a Komáromtól Párkányig terjedő régiót lefedő „Dunamente“ turisztikai szervezet (Turisztikai Desztinációs Menedzsment – TDM) alapítólevelét. Az előkészületek közel egy évig tartottak, végül Párkányon és Komáromon kívül Pat, Dunamocs, Karva, Muzsla és Izsa község, valamint a turizmusban érdekelt pati strandfürdő, a pati Wellness szálló, a párkányi Vadas termálfürdő és a komáromi Bandérium éttermet és panziót működtető Dream Kft. csatlakozott a szervezethez.

100_2030

Mint ahogy azt előző számunkban hangsúlyoztuk, ezzel tovább bővül a turisztikai fejlesztések tárháza, hiszen a szlovák állam ebben a szektorban egyedül ezeknek a tömörüléseknek nyújt állami támogatást. Az eddig gyakorlat szerint minden egyes betett euróhoz 90 centet tesznek hozzá, ami a 62 ezer eurós indulóköltségnél közel 56 ezret jelent. Ezt az összeget pedig a működési költségeken kívül bármilyen fejlesztésre, és marketing tevékenységre el lehet költeni.

Mindez azt jelenti, hogy az eddigi szegényes finanszírozású régiós turisztika 2017-től jelentős összeggel erősödhet, az idegenforgalom fejlődését pedig nemcsak, hogy fellendítheti, hanem hosszú távon további munkahelyeket teremthet.

(d)

Top