Támogatások városszépítésre

KOMÁROM. Már a tavaly is igényelhető volt városi támogatás az életkörnyezet javítására, a program kisebb változásokkal idén is folytatódik. Civil szervezetek és vállalkozások is pályázhatnak különböző városi területek takarítására, közterületen lévő padok lefestésére, parkok csinosítására – olyan tevékenységekre, melyek élhetőbbé teszik Komáromot.

spakli

A város honlapján néhány napja jelent meg a felhívás, miszerint ebben az évben is 10 ezer eurós pénzügyi keret áll rendelkezésre olyan tevékenységek támogatására, melyeknek célja az életkörnyezet minőségének javítása, a komáromi lakosok egészségének védelme, továbbá a természeti értékek megóvása. Fizikai személyek és jogi személyek is igényelhetik a támogatást, melynek összege legfeljebb 2 ezer euróig terjedhet.

A kérvényezőnek önrészt is kell vállalnia. Vállalkozók és kereskedelmi társaságok esetében ez a feltételezett teljes költség 50 százaléka, a nem vállalkozási célú szervezetek – például alapítványok, polgári társulások, nonprofit szervezetek – esetében az önrész 30 százalék.

A kérvények írott formában, személyesen vagy postai úton adhatóak le a városi hivatal iktatójában (Pevnostný rad 3, 945 01 Komárno). A kérvényhez szükséges nyomtatvány elérhető a városi hivatalban és a város honlapján. A beérkező kérvényeket a szakbizottságok ajánlása alapján folyamatosan bírálja el a városi képviselő-testület. A pályázatokat szeptember 30-ig vagy a keretösszeg kimerítéséig lehetséges benyújtani.

(d)

Top