Bővült az újszülöttek rózsakertje

SZILAS. A kastélykert egyik látványossága az újszülöttek rózsakertje. A község önkormányzata 2011-ben indította el ezt a kezdeményezést, ahogy Tóth Péter, a falu polgármestere elmondta, szerették volna, ha minden újszülött gyermek születésének tiszteletére egy rózsafát ültetnének a szüleik, amely kifejezné a család örömét az újszülött érkezése felett, mivel a gyermek a legnagyobb érték, nemcsak a család, hanem a társadalom számára is.

Újszülöttek rózsakertje Szilas

Az elmúlt öt évben 18 rózsafa került a kertbe. Kronológiai sorrendben a következő újszülöttek kaptak fát: 2011-ben Bergendi Gellért és Raffai Igor, 2012-ben Seszták Boglárka, Trnavská Lenka és Horváth Bianka, 2013-ban Soós Emese, Kucsora Emma, Török Ákos, Bajcsi Fanni, Nehéz Jázmin, Bagin Ákos és Brinzík Zalán, 2014-ben Győri Fanni, Sándor Patrik és Jaszkó Bence. A kastélykertbe kihelyezett tábla pedig jelzi a szemlélődőknek, hogy kinek ültették a fácskát, hogy ha a gyermek felnő, maga is büszkén mutathassa saját rózsafáját.

Ebben az évben is folytatták ezt a szép hagyományt, idén három új rózsafa került a kastélykertbe, méghozzá azon babák számára, akik 2015-ben látták meg a napvilágot. Így Seszták Dorka, Nagy Szabolcs és Kovács Ádám szüleinek jóvoltából újabb rózsafákkal gazdagodott a kastélykert ezen része.

-pint-

Top