A komáromiak végül a negyedik helyen végeztek

A Spartak UJS VKP Komárom csapata a 2015/16-os röplabda idényben Kassán játszotta le utolsó mérkőzését. Az egyik fél három győzelméig tartó mérkőzéssorozat a bronzéremért folyt, amelyet a kassaiak megingás nélkül szereztek meg 3:0-ás diadalukkal a Duna-parti csapat felett. Meglepetés tehát nem született, mert a komáromiak már az elődöntőben, Eperjes ellen mutatott teljesítményükkel is jelezték, hogy nem tudják megközelíteni tavalyi formájukat. A harmadik mérkőzés átlagos színvonalú volt, egyik csapat sem játszott úgy, ahogy ezen a szinten elvárható lenne. A kassaiak kevesebb hibát vétettek ugyan, de a közepes teljesítmény is elég volt 3:1-es győzelmükhöz. Ez pedig számukra a dobogós helyezést jelentette, a komáromiaknak pedig a negyedik hely jutott.

13086681_867124190083299_7315997735854013489_o

Az első játszma a magabiztosan kezdő kassaiaké lett, lépésről lépésre növelték előnyüket, a pontkülönbség a játékrész végére lett a legmagasabb, 25:16. A második szettben érződött, hogy Daniel Oravec védencei szeretnének bizonyítani, jobban koncentráltak, pontosabban játszottak, s meg is nyerték a szettet 25:23-ra úgy, hogy később a hazaiak egyszer sem vezettek. A harmadik játszma az első másolása volt mindkét oldalon, sajnos élvezhetetlen játék kíséretében. A komáromiak sokkal több ki nem kényszerített hibát vétettek, főképp a nyitásuk laposodott el (támadószervával csak Hrušík kísérletezett, ami nagyon kevés az extraligában), és a nyitásfogadás is nagy gondokat okozott, különösen Jakubov szerváinál. A hazaiak fölényét a szett eredménye, a 25:16 jelzi. A végső felvonásban a komáromi csapat még megpróbálkozott a fordítással, néhányszor vezettek is (7:6, 10:9, 12:11), de a kassaiak az utolsó játékrész végjátékában felülkerekedtek, és fordítottak. Ezzel pedig a mérkőzést is megnyerték.

VK KDS Šport Košice – Spartak UJS VKP Komárom 3:1 (25:16, 23:25, 25:16, 25:18)

A komáromiak negyedik helye megfelel a csapat idénybeli teljesítményének, és a szlovákiai extraligás röplabdázásban tapasztalható erőviszonyoknak. Az új idény előtt azonban egy alapos elemzésre is szükség lesz.

Jóba Mihály

Top