Megmenekülnek a kisiskolák

Múlt héten a parlament módosította azt a jogszabályt, mely közel 100 magyar alapiskola létét veszélyeztette. Eltörölték az alapiskolák alsó tagozatára vonatkozó minimális osztálylétszámot, sőt, a Híd javaslatára a nemztiségi iskolák esetében a felső tagozatra vonatkozó kötelező létszámkvótákat is megszüntették, azaz a kilenc osztályos magyar alapiskolák is megmenekültek.

dd

A szlovák törvényhozás gyorsított eljárásban módosította a közoktatási törvényt, eltörölve az alapiskolák 1-4. évfolyama esetén előírt minimális osztálylétszámot, mely országszerte számos kisiskolát fenyegetett bezárással. Magyar szempontból komoly siker, hogy a parlament megszavazta a komáromi Vörös Péter (Híd) módosító javaslatát is, mely a nemzetiségi alapiskoláknál a teljes szervezettségű, tehát kilenc osztályos iskolák esetében is megszüntette a minimálisan előírt osztálylétszámot.

Az eredeti javaslat 23 magyar kisiskolát, azaz csak alsó tagozattal rendelkező alapiskolát mentett volna meg, a Híd módosítása nyomán viszont további 70, felső tagozattal is rendelkező alapiskola lélegezhet fel. „Összesen csaknem 100 magyar alapiskola kapott törvényi garanciát a megmaradáshoz. Az állam tehát egyetlen egy nemzetiségi iskolát sem fog szeptembertől bezárni. Ez volt a cél, ezért is akartunk kormányra lépni“ – fogalmazott Vörös Péter, megjegyezve, számára a magyar iskolák ügye sosem lesz pártpolitikai kérdés, a politikának, civileknek és érdekvédelmi szervezeteknek a legfontosabb kérdésekben egy irányba kell húzniuk. A Bugár Béla vezette kormánypárt közleményében leszögezte, a kisiskolák megmentése a Híd egyik prioritása volt. Az ősz folyamán további fontos oktatásügyi kérdések kerülnek napirendre, így a kisebbségi iskolaügy hosszú távú finanszírozása, melynek előkészítésén az oktatási tárca és a Híd szakemberei fognak dolgozni – áll a párt nyilatkozatában.

Kiss Beáta, az MKP oktatási alelnöke pont erre mutatott rá. Bár örvendetesnek nevezte az elfogadott módosítást, szerinte továbbra is probléma, hogy az alapiskolák fenntartói – az önkormányzatok – miből fogják finanszírozni a kis diáklétszám miatt kialakuló pénzhiányt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a középiskolákat érintő minimális osztálylétszám – 17 fő – továbbra is érvényben maradt, ami néhány nagy, központi magyar iskolát kivéve már szinte sehol sem reális követelmény.

A 2013-ban elfogadott közoktatási törvény számos kisikola létét fenyegette, jóval nagyobb arányban magyar iskolákat, mint szlovákokat. Civilek, a pedagógusszövetség, iskolák, a Kerekasztal, de a Híd és az MKP is tiltakozott a törvény ellen, tavaly szeptemberben pedig egy tiltakozó nagygyűlésre is sor került Komáromban. A mostani törvénymódosítással a legsürgetőbb probléma megoldódott: szeptembertől nem kell bezárni magyar alapiskolát.

(csá)

Top