Huszonegyedik alkalommal idén is megrendezték a hagyományos Hídverő Napok rendezvénysorozatot, melyet Dunamocs, és a Duna magyarországi oldalán fekvő Neszmély szervezett július első hétvégéjén.
A Rákóczi Szövetség Hídverő Szervezete azzal a szándékkal hozta létre a Hídverő Napok rendezvényét, hogy lehetőséget teremtsen a Duna két partján élőknek a közös ünneplésre.
A rendezvényen megjelent Hídverő Társulás községeinek polgármestereit, Dunamocs önkormányzata nevében Banai Tóth Pál polgármester köszöntötte. Ezt követték az ünnepi beszédek. Elsőként Czerman János, Süttő polgármestere és a Hídverő Társulás társelnöke szólt a vendégekhez, majd Duka Gábor, Karva polgármestere és a Hídverő Társulás elnöke.
Banai Tóth Pál zárszavában köszöntötte a rendezvényen megjelent akkori alapító polgármestereket, akik összekötötték a Duna két partját lélektől lélekig épített szeretet-hidakkal. Végül a „hídverő települések” képviselői szalagot tűztek a Dunamocs-Süttő emlékkapura. Ezt követte a kultúrműsor a Hídverő falvak csoportjainak részvételével.
Szombaton, a rendezvény Neszmélyen folytatódott felvonulással, megnyitóval a Millecentenáriumi parkban. Délután a hajó skanzenben gazdag kultúrműsorra került sor. A XXI. Hídverő Napok ünnepélyes zárása a művelődési házban történt.
A Duna mente települései mécsesúsztatással és késő estig tartó vigalommal ünnepelték a települések sokéves barátságát.
Kép és szöveg: Miriák Ferenc