Demin Viktor nevét egyre gyakrabban hallani, hiszen a tehetséges komáromi kajakos egyre csak gyarapítja a nemzetközi versenyeken szerzett érmeinek számát. Először nyolcévesen ült hajóba, azóta viszont már világbajnoki aranya is van. A 23 éves reménység a riói olimpiára ugyan még nem jutott el, de 2020-ban már Tokióban bizonyítana. Interjú.

– Miért éppen a kajakozást választottad?
• Talán hatéves voltam, amikor úszni kezdtem. A vizet mindig is szerettem, amikor pedig a medencében voltam, ez az érzés tovább erősödött. Két évnyi úszás után szerettem volna máshol is kipróbálni magam, hiszen egy kicsit monotonnak éreztem, annak ellenére, hogy a sportágnak megvan a maga szépsége.

– Tehát a klasszikus felállás: szüleid kivittek a csónakházhoz, és…
• …és természetesen azonnal megfogott az ott uralkodó légkör, az edzők hozzáállása. Körbevezettek, mindent megmutattak, így el is döntöttem, hogy eztán ezzel fogok foglalkozni.

– A tehetségedre rögtön az elején fény derült?
• Az első versenyemen, ami egyébként egy házi megmérettetés volt, eléggé izgultam, mivel az akkori alapiskolás osztálytársaim az osztályfőnökömmel karöltve a helyszínen szurkoltak. 200 méterrel a cél előtt beleestem a vízbe, de aztán visszaültem a kajakba, és becsülettel behúztam a célba.

– Na és meddig kellett várni az első éremre?
• 12 éves voltam, amikor elkezdődött az éremgyártás. Az első aranyat két kilométeres kajak egyesben szereztem, de az ezt követő érmeknek is nagyon örültem, mindet szépen összegyűjtöttem a polcomon. Azt tudni kell, hogy a kajakosok életében 12 évesen jön el a változás, hiszen ekkor ülünk át a nagyobb méretű, hivatalos versenyhajóba. Ezzel együtt edzőcserére is sor került, ekkor találkoztam Polhammer Laci bácsival, aki egészen felnőtté válásomig egyengette az utamat. Együtt hoztuk össze az ifjúsági Európa-bajnoki és világbajnoki címet is. Természetesen a hat év alatt a sikerek mellett a bukásokat is meg kellett élnünk, de ez hozzátartozik a dologhoz.

– Ebben a sportágban mennyire számít a tehetség és a munka aránya?
• Elsősorban kell egy nagyon jó vízérzék, de persze kitartás és alázat is szükségeltetik. A napi kettő- három edzés alapfeltétele egy profi sportoló felkészülésének. Ha összehasonlítom a saját gyermekkoromat és egy átlagos diákét, akkor elmondhatom, hogy a nyolc órai iskolakezdés előtt én már reggel hatkor a komáromi uszodában voltam, és jó másfél órát úsztam, mielőtt csatlakoztam az osztálytársaimhoz. Tanítás után további két intenzív edzés várt rám. Általában egy-egy órát futottam és súlyzóztam. Fél nyolckor hazaértem, és tanultam pl. Szabó Endre fizika óráira. Elég kemény napok voltak ezek, de megérte.

– A család hogyan viselte?
• Egy élsportoló életéhez a családnak is alkalmazkodnia kell, mivel az eredmény mindig egy közös munka gyümölcse. Főleg a kudarcok után fontos a lelki támogatás, és ezúton is meg szeretném köszönni türelmüket, odaadásukat, és úgy általában mindent, amit tőlük kaptam. Főleg a barátnőm issza az egész levét, hiszen az év nagy részét külföldön töltöm, különböző edzőtáborokban, és a hazatérés után a szórakozás sem fér nagyon bele. Az éjszakai bulik helyett pihenés van. Az együtt töltött időnk viszont jobbára a párom elképzelései alapján alakulnak, így igyekszem kompenzálni az elmaradt közös napokat.

A kemény munka eddig kifizetődött.

– Érdemes ennyi áldozatot hozni?
• Abszolút igen. A 18 éven aluliak közt 5 nemzetközi érmem van, ebből az egyik egy világbajnoki arany. Az U23-as kategóriában Európa- és világbajnok vagyok, plusz van egy Eb bronzom is. A felnőttek közt is van egy bronzérmem a világkupáról, mellette pedig egy Európa-bajnoki ezüstérmem és egy világbajnoki ötödik helyem is. Azt gondolom, a kemény munka eddig kifizetődött. Az U23-as érmesek a klasszikus felnőtt mezőnyben is érvényesülni tudnak, ez tulajdonképpen egy extra lehetőség a tapasztalatszerzésre.

– Na és mi a helyzet Rióval?
• Sajnos a kemény munka ellenére a riói olimpia számomra nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Ez egy hosszú és bonyolult történet, de a lényeg, hogy sajnos a közeledő viadalt kihagyom. Éppen ezért mostantól nem is lehet más a célom, mint a 2020-as tokiói olimpia, hiszen ebben a sportágban az a legmagasabb szint. Persze közben azért a legnívósabb nemzetközi versenyekről sem szeretnék lemaradni, tehát 2020-ig még sok érmet szeretnék nyerni.

– Jön a plovdivi U23-as Európa-bajnokság…
• Az Eb-re való felkészülés hajráját Pőstyénben, a válogatott többi tagjával együtt fogom végezni. Az alapozó munka szerencsére már mögöttünk van. Ezeken a napokon nem volt ritka a napi 35 km evezés, természetesen a súlyzózás és a futás sem maradt ki a mindennapi programból. A versenyhez közeledve egyre csökken az edzésmennyiség, viszont az intenzitás nő.

– Mi a helyzet a pihenéssel?
• Természetesen ekkora mennyiségű edzés mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a regenerációra is. Ezen időszakban fontos szerepe van a gyúrónknak, Viszlay Igornak.

– Milyen eredményeket várhatunk tőled?
• Plovdivban még nem versenyeztem, ezért nem tudom, hogy milyenek a versenyfeltételek. Annyit viszont tudok, hogy Szabó Attila 1989-ben itt lett világbajnok. Természetesen én is minden tőlem telhetőt megteszek, hogy egy jó eredménnyel térjek haza. A vb-n való részvétel feltétele a jó Eb eredmény, de jelenleg csak az Európa-bajnokságra fókuszálok. Első lépésként be szeretnék jutni a döntőbe. A többiről meg döntsenek a csillagok.

Mindent megteszek a jó eredményért.

– Milyen viszonyban vagy a friss komáromi Európa-bajnokokkal?
• Volt egy időszak, amikor Tarr Gyurival és Vlček Erikkel Likér Péter vezetése alatt készültünk, ekkor ismerkedtünk meg. Az eredményeik igazolják a hozzáállásukat, mondhatom, világklasszis sportolókról beszélgetünk, akik szinte minden idejüket erre áldozzák.

– Ebből fakadóan gondolom az olimpián jó eredményeket vársz tőlük is…
A rivális hajókat elemezve azt gondolom, hogy az olimpiai aranyéremre ők a legesélyesebbek. A mezőnyben nem találunk még egy olyan hajót, melyben négy ennyire kiváló kajakos ül. Őszintén kívánom nekik, hogy végre a legszebbik éremmel térjenek haza.

(kgzs)

(Interjúnk a Delta július 11-i számában jelent meg.)