35 éves a komáromi nagykémény

Már több kilométer távolságból felfedezhető illetve látható a komáromi nagykémény.

Komáromi nagykéményMai fülnek hihetetlenül hangzik, de ezt a monstrumot másfél hónap alatt építették fel az ostravai Teplotechna jóvoltából. Az akkori munkálatok építésvezetője Szentiványi Tibor mérnök volt. A kémény építését 1981 májusában kezdték, és a modern építkezési technológiának köszönhetően július közepére már átadásra is került, pontosan 35 évvel ezelőtt.

Komárom város egyik jelképe 130 méter magas, melynek alsó belső átmérője 8 méter 80 cm, míg az alsó külső átmérője még ennél is több, pontosan 11 méter. A tetejéről, amelyhez négy körpihenő és több mint 500 létrafok vezet, a város egész része panoramatikusan látható. A kémény felépítésének költsége akkor négymillió koronába került, azaz a mai pénzben mérve 120 ezer euróba.

Kép és szöveg: -pint-

Top