Lángosra fel!

SZILAS. Régiónkban már nagy többségükben lezajlottak a falunapi ünnepségek, melyeken szinte kivétel nélkül mindenhol sütöttek lángost, mert hát a lángos, mint olyan hozzátartozik a falunap eseményeihez. Gyorsan elkészül és ráadásul laktató is.

Nos, azok a szervezetek, baráti társaságok, akik ezeken a rendezvényeken kivették részüket a finom lángosok készítéséből, azok augusztus 13–án szombaton ismét megmérettethetik magukat a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő szilasi lángossütő fesztiválon. Három évvel ezelőtt a régiónkban első ízben került lebonyolításra ez a Felvidéken is egyedülállónak számító rendezvény. A napokban felkerestük a lángosfesztivál főszervezőjét, Fügedi Editet, aki tájékoztatott bennünket a verseny részleteiről, szabályairól. „Az előző évek jó tapasztalatai alapján állítottuk össze a lángossütő verseny menetrendjét. Amit a legfőképp érdemes tudni, hogy a nevezés ingyenes, ezenkívül a versenybe 3-4 tagú csapatok jelentkezhetnek, de természetesen, ha valaki egyedül szeretne a versenyen belül lángost sütni, az is megteheti. Az alapanyagról, a sütéshez és étkezéshez szükséges eszközökről minden csapat saját maga gondoskodik. A verseny kiértékelését egy előre kiválasztott háromtagú zsűri végzi. Tudni kell azt, hogy ebben az esetben kizárólag egyszerű, sima, hagyományos lángos (só, fokhagyma) az elfogadható. A résztvevő csapatok számára a szervezők asztalt, padokat biztosítanak. A zsűrizés 17:45 – 18:00 óra között zajlik a következő szempontok szerint: a lángos kinézete, illata, zamata, színe, az ízharmónia milyensége és tálalása.

Lángosfesztivál Szilas

Minden versenyre benevezett csapat kivétel nélkül díjazásban részesül. Az első három helyezett emléktárgyat és oklevelet, a többi csapat szintén oklevelet kap ajándékba.
A versenybe még lehet jelentkezni augusztus 8-ig személyesen a szilasi községi hivatalban vagy a 035 77 80 083 és a 0907 890 717-es telefonszámon“ – tájékoztatta lapunkat a verseny szervezője.

A lángossütő fesztivált augusztus 13-án, szombaton 16 órakor tartják Szilason.

Pint Sándor
Fotó: archív

Top