Tavaly ősz óta zajlik a gútai fahíd teljes felújítása. Már csak az új tetőzet hiányzik, de májusra az is elkészülhet, így a nyári szezonban újra szolgálhatja azokat, akik a járás egyik legkedveltebb turisztikai látványosságát, a vízimalmot szeretnék felkeresni.
Ki ne ismerné régiónkban a Kis-Duna holtágának 86 méter hosszú és 2,25 méter széles hídját, a gútai fahidat, melyet 1992-ben a helyi természetvédők építettek betonpillérek segítsége nélkül. Kilenc nap alatt készült el a korábban itt állt fahíd mintája alapján, úgy, ahogy a helybeli lakosok emlékeztek rá. A 24 éve épült híd 60 méteres volt, azonban a télvíz idején előforduló nagy jegek viszonylag hamar tönkretették, ezért 5 évvel később újjáépítették, egyben 24 méterrel meg is hosszabbították: ekkor lett Közép-Európa leghosszabb fahídja.
Tavaly október közepétől átmenetileg lezárták a zsindelyes fahidat, mivel a szélsőséges időjárási viszonyok – gyakori árvízhelyzet – megrongálták a híd szerkezetét. Gúta város támogatásával, illetve a városi alkalmazottak segítségével teljes renoválásba fogtak bele: a padlózatot, tetőzetet, továbbá a tartógerendákat is felújítják. Horváth Árpád polgármester elmondta, a felújítási munkálatok mintegy 15 ezer eurót emésztenek fel. A reknstrukció nagyobb része március végéig megvalósult, már csak a híd zsindelyes teteje hiányzik. A teljes befejezést májusra datálják.
Az eltelt több mint két évtized alatt most harmadszor szorul komoly javításra a gútaiak népszerű hídja, mely egy másik helyi nevezetességhez, a vízimalomhoz vezet. Szakemberek úgy vélik, a felújítási munkálatok befejezése után nagyjából huszonöt évig tartósan szolgálhatja majd a helyieket és a turistákat.
Kép és szöveg:-pint-