A jövőt a komáromi fiatalokkal képzeljük el

A komáromi férfi röplabdacsapat nem zárt rossz szezont, az extraligában elért negyedik hely sikernek mondható. Ugyanakkor a kupaszereplés nem sikerült valami jól, a csapat pedig a szezon végén többször is nyert helyzetből veszített. Az elmúlt idényről és a jövőről beszélgettünk Ferencz Lászlóval, a klub menedzserével.

kisropi

– Ha a szezon előtt valaki azt mondta volna, hogy a csapat végül negyedik lesz, milyen reakciót váltott volna ki belőled?

Célunk az első négybe való kerülés volt, ez pedig sikerült. Természetesen a remek őszi szereplés után nagyobb babérokról is álmodni kezdtünk, de ez végül nem jött össze. Végső soron a három extraligában eltöltött év közül ez volt a második legjobb eredmény, így nem vagyok szomorú.

– A csapat viszont a Szlovák Kupából korán kiesett…

Na ez viszont nagyon bánt, hiszen a Final Fourba be szerettünk volna kerülni. Svidník csapatán kellett volna túljutnunk, de sajnos a sérülések minket sem kerültek el. Az első számú feljátszónk, Tomáš Hollý kiesett, ez pedig nagyban befolyásolta a teljesítményünket.

– A bajnokság vége felé szembetűnő volt, hogy a csapat szinte megnyert meccseket veszít el. Mi okozta mindezt?

Igazából értetlenül állunk a történtek előtt. Nyilvánvalóan vannak gondolataink, de egyértelmű választ erre sajnos nem tudunk adni. Az viszont tény, hogy a cserepadunk meglehetősen rövid volt, és az is biztos, hogy ezekben a pillanatokban a kulcsjátékosok sem hozták azt a stabil teljesítményt, ami tőlük elvárható lett volna.

– Jelenleg hogy néz ki a helyzet?

Most éppen a csapatépítés és az analízis fázisában járunk, felkészülünk a következő szezonra. Ami fontos változás, hogy teljes mértékben visszatérünk Komáromba, hiszen a pozsonyi VKP-vel más módon működünk majd együtt. Az ő nevük ki is kerül a csapat megnevezéséből, és csak a Selye János Egyetemé marad a miénk mellett.

t

– Tehát két év után szakítotok a VKP-val?

Ez egy durva kifejezés, hiszen valamilyen szinten továbbra is jó kapcsolatot ápolunk majd velük. Mostantól viszont inkább magunkra és az egyetemre támaszkodunk, így megyünk tehát tovább.

– Ez mennyire mutatkozik majd meg a keretben?

Az elmúlt szezonban játszó csapatból öten maradnak itt, és most már a profi tagjaink nem Pozsonyban, hanem Komáromban fognak lakni, készülni. Daniel Oravec edző továbbra is élvezi a bizalmunkat, és azon vagyunk, hogy a komáromi ifjúság is nagyobb teret kapjon.

– Vannak konkrét érkezők?

Ez még nagyon korai kérdés. Több fronton is tárgyalunk, nagyon sok játékos van a látóhatáron. Szeretnénk próbajátékra hívni őket, ahol felmérjük a fizikai és a mentális képességeiket, tudásukat. Itt dől majd el, hogy kik lesznek azok, akik szerepet kaphatnak az extraligás csapatban. Valószínű, hogy külföldi játékosok is érkezhetnek majd.

DSC_0502

– Na és mi van a komáromiakkal? Mi van a gyerekekkel?

Nagyon fontos leszögeznem, hogy a klub a fiatalokra szeretne építeni. Ez egy nagyon hosszú folyamat, melynek még az elején járunk. Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani, hogy jelenleg nincs Komáromban olyan játékos, aki stabil vagy meghatározó tagja lehetne bármely extraligás csapatnak. Vannak tehetséges fiataljaink, akiknek sok-sok edzésmunkára és hatalmas alázatra van szüksége a fejlődéshez, mint bármely más sportágban. Ettől függetlenül nagyon fontos az élvonalban való szereplés is, hiszen pontosan ez az, ami a feltörekvő generációt motiválhatja. A kirakatra szükség van. Arról nem is beszélve, hogy az extraliga nagyon jó reklám a városunk számára is, ráadásul szórakozási lehetőséget nyújt.

– Tehát a klub nem tett le arról, hogy komáromiakat neveljen ki…

A mi elsődleges terveink a gyerekekről és az utánpótlásról szólnak. Meg szeretnénk találni, és fel szeretnénk építeni azokat a helybéli tehetségeket, akikben esélyt látunk arra, hogy a legfelsőbb szinten műveljék ezt a sportot. Megismétlem, ehhez elengedhetetlen, hogy a nagycsapat jó eredményeket produkáljon, és folyamatosan nyerni tudjon. A gyerekek ugyanis ezt látva arról álmodozhatnak, hogy egyszer a nézők majd őket is megtapsolják.

– Apropó, nézők. A klub nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy minél több szurkolót csábítson a sportcsarnokba, az előző szezonban viszont jobb esetben is csupán félház jött össze.

Ez is egy komoly fejtörés számunkra, ugyanakkor az egy évvel korábbi szezonban, amikor jobban ment a játék, több néző volt ránk kíváncsi. Nyilván van kapcsolat a sikeresség és az érdeklődés között, de mi továbbra is azon leszünk, hogy a mérkőzéseinkre a lehető legtöbben látogassanak ki. Ahogy a csapatot, úgy a szurkolókat is a győzelem élteti, mindenki sikerélménnyel szeretne távozni a mérkőzés után.

– Azt csiripelték a madarak, hogy lesz egy második számú csapat is…

Ez sem rajtunk fog múlni. Szeretnénk kialakítani egy “B” csapatot, melyet az országos első ligában indítanánk el. Fel kell arra készülni, hogy itt viszont nem az eredmény lesz a lényeg, hanem az, hogy olyan környékbelieket találjunk, akik később esélyt kaphatnak akár az extraligára is. Ez érvényes lesz azokra a fiatalokra is, akik csak pár percnyi játéklehetőséghez jutottak, hiszen fejlődést csak játéktapasztalattal lehet elérni.

– A jelenlegi helyzet alapján mit jósolsz a következő szezonra?

A legfontosabb, hogy tudjuk folytatni a munkát. Mint majdnem minden komáromi klubnak, nekünk is az anyagi háttér megteremtése okozza a legnagyobb fejfájást. A ligába való jelentkezést június végéig kell leadni, addig pedig keményen kell dolgoznunk, hogy ez sikerüljön. Ha sikerül új támogatókat szerezni, akkor lehetőségünk lesz egy olyan csapat kialakítására, melynek reményeink szerint a nézők is örülni fognak.

KGD

Top