A legmagyarabb járásokban fogy a magyar elsős

Országosan több, a Komáromi járásban viszont kevesebb elsős kezdte meg tanulmányait magyar alapiskolában – derül ki a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) szeptemberben rögzített adataiból.

elsosok

Országszerte 3 575 elsős kezdte meg tanulmányait magyar tannyelvű alapiskolában, emellett nulladik évfolyamot 372 tanuló látogat. Ez azt jelenti, hogy nem sokat változott a magyar iskolát látogató elsősök száma az elmúlt években: tavaly 3 551, azelőtt 3 559 volt az összlétszám.

Szeptemberben már beszámoltunk arról, hogyan alakult az iskolakezdők száma Komáromban, a pedagógusszövetség összesítéséből viszont kiderül az is, hogy járási szinten hány elsős ült be az iskolapadba magyar tannyelvű intézményben. A Komáromi járásban 549 elsős került magyar iskolába (plusz 55 gyerek nulladik évfolyamba), ami viszonylag jelentős visszaesést jelent, hiszen tavaly 620, tavalyelőtt pedig 603 volt az iskolakezdők száma. Idén a komáromi Munka Utcai Alapiskolában tanul a legtöbb elsős, szám szerint 68. Jelenleg 4627 diák jár a Komáromi járás 30 magyar tannyelvű alapiskolájának egyikébe az 1-9. évfolyamokban.

Érdekes jelenség, hogy Szlovákia másik magyar többségű járásban, a Dunaszerdahelyiben is hasonló trend tapasztalható, azaz némileg csökkent a magyar iskolák elsőseinek száma az elmúlt néhány évben. Ezzel ellentétben például az Érsekújvári, Lévai, Losonci, Rozsnyói és Kassai járásokban is növekvő a tendencia a magyar elsősök számát illetően.

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő pedagógusszövetség a szlovákiai magyar alapiskolák igazgatóinak tájékoztatása alapján készítette a létszámokkal kapcsolatos összesítést.

(cs)

Top