Közel negyed évszázada ballagott el a komáromi Selye János Gimnáziumból, tarsolyában a Ferenczy Anna-díjjal, és mindazzal a szeretettel, amivel dunamocsi szülőházukból elindult, hogy legyőzze az egyetem jelentette akadályokat. Azóta Lajos András színművész több mint száz karaktert formált meg színpadon, de láthattuk őt a tévésorozatban és mozifilmben is. Február 2-án este pedig – az Event n.o. meghívására – a Miskolci Nemzeti Színház által bemutatott, a Feketeszárú cseresznye című darab főszerepében láthattuk őt a Komáromi Jókai Színház színpadán.

• Sikerdarabról beszélhetünk, hiszen a bemutató óta eltelt négy évben közel ötvenszer játszották. Miben rejlik a darab vonzereje?

– A Feketeszárnyú cseresznye Délvidéken, Bácskában játszódik, melyben egy jómódú szerb gazda vagyok, a legjobb barátom pedig egy magyar tiszttartó. Az első felvonásban a település még Magyarországhoz tartozik, a másodikban viszont, a Trianoni békediktátumot követő határmódosítás után, már szerb fennhatóság alá. Ezzel az előadással sikerült egy olyan miliőt teremtenünk, ami megidézi ezt a sokat emlegetett korszakot. Ez a romantikus darab, melyben a feszültség rengeteg humorral és zenével van oldva, sok szempontból akár a felvidéki magyarság körében is játszódhatna, hiszen minden családban volt valaki, aki annak idején megkapta a behívóját a háborúba.

• A Komáromi Jókai Színházban eddig csupán egyszer, a Kiss Péntek József emlékesten lépett színpadra. A színház részéről nem kapott felkérést vagy nem tudta volna összeegyeztetni a magyarországi fellépéseivel?

– Egyszer, amikor még a Vígszínház társulatának tagja voltam, érdeklődtek a művészeti titkárságon, de annyi futó darabban szerepeltem, hogy lehetetlen lett volna összehangolni. Hozzám azonban még nem érkezett el olyan komoly megkeresés, ami miatt elgondolkodtam volna azon, hogy hogyan és melyik időszakban tudnám vállalni.

• A Miskolci Nemzeti Színházban jelenleg Pilátust játssza a Jézus Krisztus Szupersztár musicalben, a Producerek musicalben főszerepet alakít, miközben számos prózai szerepet osztottak önre. Melyik műfajt érzi leginkább sajátjának?

– A különböző műfajok remekül kiegészítik egymást, mert mindegyikben más szempontból tud fejlődni az ember. Ami lényeges, hogy a nézők képzeletében megszülessen az az illúzió, hogy ők most abban a korban, abban a történetben élnek, amit mi igyekeztünk a színpadon megteremteni. Ha ez sikerül, akkor megtörténik az a varázslat, amit színháznak nevezünk. Hogy ezt milyen karakterbe bújva éri el az ember, nem számít.

• Az egyetem befejezése után azonnal szerződtette a Vígszínház, ahol, azzal az indokkal, hogy nem kap elég falsúlyos szerepeket, amik előre vinnék, felmondott. 2015-től a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja. A komoly főszerepekkel járó siker, vagy a szakmai előrelépés hiánya vitte inkább Magyarország első, idén 200 éves kőszínházába?

– Inkább a második. Kicsit ez olyan, mint amikor valaki a szakmájában kiváló műbútorasztalos szeretne lenni, de nem csinálhat mást, csak fogpiszkálókat. Az egy idő után biztosan nem fogja szakmailag kielégíteni. Bár a Vígszínházban is sok nagysikerű előadásban játszhattam. Ha nagyobb, bonyolultabb szereppel terhelik a színészt, akkor kénytelen szakmailag felnőni az adott feladathoz.

• Próbák, előadások, próbák… Közben pedig ingázik Budapestre a családjához. Minek köszönhető ez a hatalmas munkabírása?

– Most, hogy az energiaárak emelkedése miatt át kellett szervezni a színház működését, és három nap alatt játsszuk le a heti hat előadást, még intenzívebb a munka. Így viszont több időt tölthetek a családommal, a feleségemmel és a két lányommal, ami számomra lelkileg a legtöbb erőt adja. Fontos számomra az egyensúly megtalálása a szakmai és magánéletem közt. Természetesen ügyelek a fizikai erőnlétemre. Igyekszem rendszeresen sportolni.

• Hosszabb ideje támogatja munkájával a Vakok és Gyengénlátók Egyesületét. Fontosnak tartja a rászorulók támogatását?

– Igen. A Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesületének vezetője, Takács Pető Péter megkereste a színházunkat, hogy a társulat melyik tagja vállalná olyan művek felolvasását, melyek még nem érhetők el hangoskönyv formájában. Versekkel kezdtük, majd jött egy rendkívül nagy falat, Moldova György: Érik a vihar című ötszáz oldalas riportkönyve, melyet Miskolcról írt. A színház stúdiójában vettük fel a tizennyolc órányi hanganyagot. Sok munka volt vele, de rengeteget tanultam belőle.

• Mindemellett jut ideje önálló estekre is, hiszen Soóky László három darabjával szinte a felvidék összes magyarlakta régiójában közönség elé lépett már, de az anyaországban is számos helyen ismerhette meg a közönség a búcsi szerző zseniális humorát. Ugyanúgy, ugyanott reagálnak a nézők a darabra?

– A disznótor, a pálinkázás mindenütt ugyanúgy érthető. Az orosz katonákhoz való viszony is az, talán azzal a különbséggel, hogy míg Magyarországon 56-ban volt a forradalom, addig Csehszlovákiát 68-ban foglalták el. Csodálatos találkozás volt a miénk Soóky Lászlóval, aki egy utánozhatatlan személyiség volt a maga lényével, gondolkodásmódjával, világlátásával és lehengerlő humorával. A Papa különböző hangszereken hegedül című drámáját nekem írta. Ebben név szerint, anélkül, hogy tudatosította volna, mindkét nagyapámat, Lajos Andrást és Persei Jenőt is felvonultatja. A bőgős fia meg az ördögök című pajzán mesét pedig már kifejezetten az én felkérésemre írta.

• Más érzés az itthoni közönségnek játszani, mint az otthoninak?

– Ha egy népcsoport kisebbségben él, annak az identitásában óhatatlanul kialakul valami plusz erő, energia, ami arra készteti, hogy túléljen és átvészelje azokat a történelmi időszakokat, amikor elnyomva érzi magát. Mintha a kisebbségben élő emberek számára az akadályok nem visszatartó erőként működnének, hanem fordítva, ezek hajtanák, löknék őket tovább, mert e nélkül az intenzív belső erő nélkül elveszítenék identitásukat.

• Ezt a kisebbségi létben megszerzett belső erőt érzi önmagában is?

– Pont a Feketeszárú cseresznyében Dusán, a szerb gazda megformálásánál éreztem ezt a belső energiát. Dusán egy szerb ember, és nekem az a feladatom, hogy a saját identitását mutassam meg a lehető legmélyebb elkötelezettséggel. Mindegy, hogy valakinek mi a nemzetisége, a sajátjához rendkívüli módon kötődik és tántoríthatatlanul ragaszkodik. Nekem a szüleim Dunamocson élnek, a nővéremék a szomszéd faluban, feleségem érsekújvári születésű. Amilyen gyakran csak tehetjük, jövünk haza. Mélyen kötődünk a Felvidékhez. Amikor Miskolcra kerültem, az első évadban a Zorba, a görögben Nicot alakítottam. A bemutatót követően a kollégák jó szándékúan azt tanácsolták, ne legyen ennyire érzelmes, legyek határozottabb. Minden vélemény másképpen hatott rám, és Fandl Ferenc kollégám ezt látva azt mondta: Ne törődj mások véleményével. Legyél önazonos, hogy azt lássák rajtad a nézők, amit te gondolsz az adott szerepben. Igyekszem elmélyíteni és megtartani azokat az értékeket, amiket gyökereimen keresztül kaptam.

Janković Nóra
Gálos Mihály Samu felvételei