A megvalósult beruházásokba most kell életet lehelni

KARVA. A közel 800 lakosú Duna-parti településen az utóbbi években több olyan beruházást sikerült megvalósítani, ami nagymértékben befolyásolja az itt élők életét. 

Karva

„Az elmúlt években megvalósult beruházásokba most már életet kell lehelni” – mondta Duka Gábor polgármester. „Ennek egyik állomása volt, hogy hatvankilenc év után április 1-jétől rendszeres hajójárat indult Karva és Lábatlan között.

A folyóhoz közel olyan szép főteret kapott a község, amelyet akár egy kisváros is megirigyelhet. Ebben a komplexumban található Karva közigazgatási, egyházi és kulturális központja is. Hogy az egész kerek legyen, már csak az egykori Hrossó-kúriát kell felújítani. A tér részét képezi a nyitott színpad, félkörben padokkal és a Rákóczi-szabadságharc helyi eseményeinek 300. évfordulójára emelt emlékmű. A szépen kikövezett térről hajóhíd vezet a töltés sétányára, s az egészet pontfények és rejtett megvilágítás teszi bensőséges hangulatúvá. Az egykori kúria mellett felépítették az új kápolnát. Szeretnénk, ha a kápolna egyik állomása lenne az egész Európát átszelő Mária zarándokútnak” – mondta a polgármester.

„Az átadott új révátkelőn és folyami kikötőnkön a nagy kirándulóhajók is megállhatnak. Most már csak rajtuk fog múlni, hogy megállnak-e. Szeretnénk olyan programokat kínálni, hogy érdemes legyen. Azt tervezzük, hogy az idegeneknek megmutatjuk, milyen volt az egykori dunai halászat – gyakorlati bemutatóval, gasztronómiával kiegészítve. A lábatlani kőbánya több európai főváros épületeihez szolgáltatott anyagot, ők erre a hagyományra tudnak építeni és bemutatjuk az aranymosást. Ez csak három ötlet, a sor folytatható, sőt lehet, hogy egészen más dolog lesz a nyerő” – mondta a polgármester.

Az idei feladatokról is tájékoztatott a község polgármestere. „Az infrastruktúra és a közművelődés területén szeretnénk felújítani a halottasház belsejét, folytatni a kultúrház felújítását, fejleszteni az egészségügyi központot, a csapadékelvezető rendszer létrehozását, előkészítjük a Karva–Párkány kerékpárút tervdokumentációját. Folytatjuk a töltés szigetelését, szeretnénk megvalósítani a szennyvíztisztító és csatornahálózat létesítését. Továbbra sem mondunk le az „önfenntartó falu” program beindításáról sem. Szeretnénk felújítani a játszóteret, a zöldterületet, a Hrosso-kúriát, a templomot. Hulladékgyűjtő udvarra is szükség lenne. De nem mondunk le az alternatív és megújuló energiaforrások kiaknázásáról sem. Terveinkben szerepel a falu sportéletének felélesztése. Lehetőségeinkhez mérten egyre több munkanélkülit szeretnénk a közmunka-programba bekapcsolni”.

(miriák), KH felvétele

Top