Egyre többen keresik a minőségi borokat, a helyi borászok ismertsége is egyre növekszik. Díjnyertes, külföldön is elismert borászok működnek a régióban, a vendéglőkben azonban még mindig ritkán találkozhatunk a neveikkel. Milyen a jó bor, milyen a helyi borok megítélése, és ki, mivel, hogyan került fel a borászati térképre?

Sajátos helyzetben van a borkultúra Szlovákia magyarlakta régióiban. A házi borok készítése mellett az utóbbi évtizedben elterjedt a minőségi borok palackozása is, a borászok felismerték a borturizmusban rejlő lehetőségeket, sokasodnak a borutak, a borfesztiválok, a boros rendezvények. A helybéli, régi családi gyökereken alakuló pincészetek új utakat keresnek szőlőfajtahasználatban, szőlészeti és borászati technológiákban egyaránt. Néhányan újrafogalmazták az eddig hétköznapinak tartott borfajtákat, mások megmaradtak a jól bevált eljárásoknál, és azt tökéletesítik. Az elmúlt évek eredményei és sikerei pedig azt bizonyítják, hogy a felvidéki borászok is felkerültek Európa bortérképére.

Szlovákiában az egyik legideálisabb szőlőtermelő hely éppen a Garam mentén található, elsősorban Muzsla és Béla környékén, tovább húzódva egészen Kürtig. A talaj vulkanikus eredetű, az agyagban található ásványok ízessé teszik a borokat. A dombok kitettsége is ideális, jó a megvilágítás, a mikroklíma is különleges. Az ezredforduló tájékán éppen ezért néhány helyi vállalkozó szellemű borász úgy döntött, hogy saját pincészetét megalapítva kitörési lehetőségeket keres. Beindult a fajták újratelepítése, a terméskorlátozás, a vegyszermentes készítés, többen régi ültetvényeket vettek gondozásba vagy újítottak fel, amelyekből gondos munkával próbálnak minőségi alapanyagot előállítani. Voltak, akik reduktív technológiával, acéltartályokkal indítottak, de aztán rádöbbentek, így egy kategóriába esnek a szupermarketek tömegtermékeivel. A nagyüzemek borai ugyanis nem közvetítenek egyediséget, nem alapoznak a termőhely értékeire. Néhányan éppen ezért váltottak a hordós érlelésre, a természetközeli módszerekre, felismerték, hogy a régióban nem a világfajtákat kell erőltetni, hanem az őshonos fajtákra helyezni a hangsúlyt. „Az lenne a cél, hogy a Garammenti borok minél többet visszaadjanak a termőhelyből, amibe nem avatkozunk be, legalábbis minimálisan, ezek a borok lehetnek érdekesek Nyugat-Európának is. Nem a világfajtákkal érhetünk el sikereket, hanem a helyi fajtákkal, amiknek hagyománya, története van“ – erősíti meg Bott Frigyes, örsújfalusi borász. Szerinte a fő fajtáink a furmint, a hárslevelű, a kékfrankos és a kadarka. Emelett azonban az is fontos, hogyan művelik a szőlőt, hogyan készítik a bort. „A szőlőben, és a borkészítésben is sok-sok apró mozzanat kérdése, hogy az európai bordömpingben megállja a helyét a felvidéki bor. Ennek szerves része, hogy minél kevesebb vegyszerrel, saját élesztővel, fahordókban, minimális kénnel készítsük, mert úgy gondolom, ez az eszköz ahhoz, hogy a legjobbak közé kerüljünk“ – teszi hozzá Bott.

Sütő Zsolt

Meglep és inspirál

Ezzel összecseng Sütő Zsolt, kürti borász véleménye és megközelítése is, akinek nemrég a Porta #2 nevű bora felkerült a világ legjobb éttermének, a dán Nomának a borlapjára. Borászatában, a Strekov 1075-ben terroir jellegű borokat készít, kizárólag saját, kénezésmentes, védett termésből. „Olyan utakat is választottam, amelyeken kevesen jártak eddig a világon. Arra törekszem, hogy a boraim tiszták, igazak és szabadok legyenek. Tiszta és igaz, tehát a kén ne zárja le, igaz, tehát nulla legyen a kémia és minimális legyen a beavatkozás.“ Egy 2015-ös szentlőrinciből tölt a pohárba, amelyet borseprűvel palackozott. „Ez még mindig a szőlő rostjait tartalmazza, az élesztők még élnek benne tovább. Ez a legterroir jellegűbb bor, amit el tudok képzelni. Még a szőlőterület maradványai is benne vannak – nemcsak a képmása, hanem az alkotóelemei is“ – mondja. A seprűvel együtt lepalackozott bor valóban furcsa lehet azoknak, akik nagyrészt az áruházláncok polcairól válogatnak. Neki viszont az is szempont, hogy az általa készített bor meglepje, inspirálja, elgondolkoztassa a fogyasztóját. A borászat egyébként évente 25-30 ezer palackot készít, Svédországba, Dániába, Ausztriába, Magyarországra, Prágába, Lengyelországba és Japánba is szállít. A kapcsolatokra a külföldi kiállítások alkalmával tett szert, a megkeresések ezek után érkeztek. 10 éve nem viszi versenyekre a borait, szerinte ugyanis ezzel maradna a komfortzónában, ezeken ugyanis a borokat a technológia segítségével keretek közé szorítják. Bott Frigyes, akinek borait Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök is kóstolta már, hasonló véleményen van: a versenyekkel szemben szerinte sokkal fontosabb, hogy a borok eljussanak a presztízs értékű éttermekbe, felkerüljenek a borkártyákra, bekerüljenek a nagyobb szaküzletekbe. Ha ott megkóstolja a vendég és ízlik neki, akkor eljön a borvidékünkre is, itt fog étkezni, megszállni, ez pedig jót tesz a helyi borturizmusnak.

Felvirágzó borfesztiválok

A borturizmus fellendülését hivatottak elősegíteni a kisebb-nagyobb helyi bor- és szüreti fesztiválok is. A tágabb környéken a legnagyobbak közül itt meg kell említeni a Kürti, a Bátorkeszi, a Madari Borfesztivált, a Komáromi Borkorzót. Sütő szerint a fesztiváloknak tükrözniük kell a résztvevő borászokat, de fontos az összkép is, mert ez is beépül a borok megítélésébe. A legjobb, ha a standokon maga a borász kínálja a bort, mert ez egy olyan felület, ahol testközelből találkozhat a vevőkkel, mesélheti el a bor történetét. „Más a szerepe egy helyi borfesztiválnak, és egy budapesti vagy bécsi borbemutatónak. Az a szakmának szól, a sommeliereknek, ők viszik ugyanis a Garammenti borok hírét Európában. A helyi fesztiválnak pedig az a szerepe, hogy megmutassa a helyi embereknek is, hogy a bor sokkal több egy alkoholos italnál. Ha a helyi emberek is ráéreznek arra, hogy milyen adottságok vannak a borban, az kedvez a gasztronómiának, komolyabb lehet a borkínálat az éttermekben” – csatlakozik Bott. A borászok eredményei magukért beszélnek, mégis alig akad bolt, ahol boraikat meg lehet vásárolni, sajnos a helyi éttermek sem versenyeznek a helyi termelőkért, sokkal inkább az olcsóbb tömegborokat kínálják. Bott ugyan már lát előrelépést ezen a területen, de inkább a jövő kihívásának tartja, hogy ebben is erősítsenek, és a régiós ízek megjelenjenek az italkínálatban.

Bóna Zoltán

A következő generáción a sor

És hogy van-e fiatal borászgeneráció, aki folytatná a mesterséget, és hasonló sikereket könyvelhetne el, mint az említett felvidéki borászok? Szerencsére akadnak páran, akik nemcsak inni, de készíteni is szeretik a borokat, és erre a szakmára adják a fejüket. Jó példa a bátorkeszi Bóna Zoltán, aki gyerekkorától kezdve érdeklődik a borászat iránt, komolyabban azonban 2 éve foglalkozik vele. A kezdeti lendülettel a családi ültetvényeket felduzzasztotta 1 hektárosra, amit majd a későbbiekben tovább bővítene. Tavaly 2000 palackot értékesített, a legtöbb éppen az utóbbi időben felvirágzó borfesztiválokon fogyott el. Idén 4-5000 palackot tűzött ki célul. Mint mondta, ő egyrészt abban látja a régió népszerűségének növekedését, hogy egyre több az elismert borászunk, akik nem konkurenciát jelentenek a fiataloknak, hanem sokkal inkább reklámot. Az egyre népszerűbb borfesztiválok pedig egyértelműen jótékony hatással vannak a régiós borturizmusra.

Az idősebb borászok pedig egyetértettek abban, hogy a legtöbbet akkor teszik a fiatal borászgenerációért, ha jó példával szolgálnak nekik – ha megmutatják, hogy a borászkodás nemcsak egy új hobbi, nem egy befektetés, hanem hivatás és megélhetés lehet a családnak. „Ha értéket teremtesz, csak bízhatsz benne, hogy lesz, aki észreveszi“ – zárja Sütő.

Sztankó Annamária