Molnár Péter Komárom szülötte, jelenleg az NB1-ben vitézkedő Paksi FC első számú kapusa. Szakmáról és magánéletről beszélgettünk vele. Többek között azt is megtudtuk, mi kell ahhoz, hogy valaki profi futballista legyen, és hogy egy sportolónak egyáltalán nem gond saját háztartást vezetni.

A komáromi hálóőr 1983-ban született, és 20 éves koráig a helyi klub kapuját védte. Ekkor egy barátságos mérkőzésen fedezte fel magának a Győri ETO, és innentől kezdve közel egy évtized erejéig állt a Rába-parti város csapatának alkalmazásában. Közben kölcsönadták Siófokra, ahol remek szezont tudhatott maga mögött. Mielőtt első számú kapusként Paksra került, búcsúzóul Győrben nyert egy bajnoki címet, Pintér Attila kezei alatt. A labdarúgóval Kovács „Gerzson” Dávid készített interjút.

• Többször is bekerültél a hét válogatottjába. Milyen érzéseket kelt benned mindez?

– Örülök, ha így van, de igazából számomra ennek nincs komoly jelentősége. Ez csak egy visszajelzés, hogy talán jól csinálom, amit csinálok.

• Pedig gyermekkorunkban, amikor még együtt fociztunk, többen is azt gondoltuk, hogy belőled nem lesz jó kapus…

– Nem tudok erre mást mondani, mint hogy boldog vagyok, hogy erre rácáfolhattam. Mentem az álmaim felé, keményen dolgoztam, és nem foglalkoztam azzal, hogy mások mit gondolnak.

• Melyik volt az első fontos állomás az életedben?

– 20 évesen kerültem el Győrbe, az ETO-hoz. Játszottunk egy felkészülési mérkőzést, ahol én a komáromi focicsapat hálóját védtem, és Tőkés László, a győriek kapusedzője meglátott bennem valamit. Egy hét próbajáték után szerződést ajánlottak, bevallom, nem sokat gondolkodtam rajta.

• Majd 10 évet lenyomtál a Rába partján, de az esetek többségében második számú kapusként tekintettek rád. Pakson, és Siófokon viszont kezdő voltál. Nem viselt meg Győrben ez a mellőzés?

– Győrben olyan ember védte a csapat kapuját, aki mindenben jobb volt nálam. Nem szégyen ezt így kimondani. Nekem nagyon sokat kellett fejlődnöm, hogy elérjem az NB1-es szintet. Sokat tanultam Sašától (Stevanovič), és az edzőmtől is. A második csapatban (NB2) viszont gyakran védtem, így, mondhatni, folyamatos játéklehetőséget kaptam.

• Az NB2-es ténykedésed idején többször is olvashattuk, hogy büntetőket hárítottál. Zalaegerszeg ellen például két 11-est is megfogtál. Vonalkapusnak tartod magad?

– Abszolút nem. Minden játékosnak megvannak a pozíciói, mindenki tudja, hol kell teljesítenie. Ami a büntetőket illeti, az edzőm mindig kielemezte az ellenfél játékosait, így volt némi segítségem abban, hogy nagyobb valószínűséggel melyik irányba lövik el a labdát. Ez többször is bejött, ami jó dolog, hiszen büntetőt megfogni mindig nagyobb dicsőség.

• Azt mondják, büntetőt csak rosszul lehet rúgni…

– Azért abban a pillanatban is befolyásolni lehet a dolgokat. Fejben kell rendben lenni, az utolsó pillanatig ki kell várni, és olykor bemozgásokkal befolyásolni a büntetőt elvégző játékost.

• A siófoki kitérő után most ismét egy olyan csapatban vagy, ahol megbecsülik a tudásod, még annak ellenére is, hogy pár fordulóval ezelőtt bizony voltak nehéz pillanataid…

– Ilyen a kapusélet, nem lehetsz mindig a toppon. Jön egy hiba, kapsz egy csúnya gólt, és mindjárt elfelejtik, hogy előtte meg több lövést is hárítottál. Ez benne van a pakliban. De nem csak a foci ilyen, a sportban és az életben is szoktunk hibázni. Senki sem tökéletes.

• Ha már az élet. Ha nem focizol, akkor mit csinálsz?

– Most meglepődsz, de olvasni szoktam. Szeretem az érdekes könyveket, főleg amelyekkel a saját személyiségemet is fejleszteni tudom. Ugyanakkor járok külön testedzésekre is, folyamatosan dolgozom magamon, hogy jó állapotban legyek. Háztartást vezetek, kosárlabda meccsekre járok (Komáromba is), búvárkodom, olykor bringázok, de utazni is nagyon szeretek.

• Mindezt egyedül?

– Barátokkal, ismerősökkel. De gondolom, mire akarsz kilyukadni. Jelenleg nem élek párkapcsolatban.

• Hát ez meg hogy lehet? Jóképű, NB1-es focistákra nem ez a jellemző.

– Ezt hozta az élet.

• De azért nyilván van, aki büszke rád. A családod Komáromban hogy viszonyul ahhoz, hogy profi focista vagy? Nem akarták, hogy inkább ügyvéd, vagy orvos légy?

– Az én szüleim mindig úgy neveltek, hogy az első az iskola. Nem voltam kiváló tanuló, de azért igyekeztem. Azt is mondták, hogy tanuljak ki valamilyen szakmát, hiszen az fontos a későbbi boldoguláshoz. Szerették volna, ha tovább folytatom a tanulmányaimat, jártam is egy ideig a pozsonyi testnevelési főiskolára, de én inkább a focit választottam.

• Megbántad?

– Nem. Életem egyik legjobb döntése volt, de nyilván játékos karrierem után szeretném még tovább képezni magam. Gondolkodom azon, hogy egyszer majd kapusokkal fogok foglalkozni, vagy éppen rehabilitációs erőnléti edző leszek. De az még messze van, most inkább a csapatban betöltött szerepemre koncentrálok.

• Ki szoktál látogatni a komáromi focipályára is? Meg szoktad nézni a gyerekek edzéseit?

– Régebben ki szoktam menni. Úgy gondolom, hogy Komáromban több tehetséges labdarúgó is van. Amikor az időm engedi, megnézem az első csapat meccseit is. Pár játékossal beszélgetni is szoktam.

• Mi kell ahhoz, hogy egy komáromi gyereknek esélye legyen legalább az NB1-be eljutni?

– Alázat, kitartás, kemény munka, és akkor a nagyobb bajnokságok is elérhetőek lehetnek. Persze, azért némi szerencse is kell, de ha jó vagy, akkor sok kapu kinyílik előtted. Ami fontos, hogy sosem szabad feladni. Az élet sok akadályt gördít az ember elé, de ettől függetlenül menni kell a cél felé.

• Ferencváros?

– Tudtam, hogy ez a kérdés nem marad ki, hiszen te nagy szurkolójuk vagy. Nem is oly régen már nagyon közel voltam ahhoz, hogy oda igazolok, de végül Kurucz Pétert választották helyettem. Nyilván Magyarország legnagyobb múltú klubjáról beszélünk. Ha egy ilyen csapat hívna, nem sokat haboznék.

• Karriered csúcspontján érzed magad?

– Nem. Azt érzem, hogy még sok jó meccs van bennem. Még csak nemrég kezdtem el stabilan védeni, azelőtt csak epizódszerepek jutottak nekem. Most is úgy gondolom, hogy sokat kell még tanulnom és dolgoznom. Ha a sérülések elkerülnek, és mentálisan is rendben leszek, még minimum 5, de az is lehet, hogy 10 jó évem van.

Kovács „Gerzson” Dávid