Komárom. Tűnődhet a néző az 59. Jókai Napok után, vajon miért az Állatfarm, vagy Mrożek: Rókavadászat című abszurdja jutott két csoportnak is az eszébe a bennünket most körülvevő valóságról. Miért majdnem szeretetben élünk és milyen közel lehet a majdnem halál? Mindez megjelent a fontos díjakat nyert előadásokban.
Hizsnyan Géza, az öttagú szakmai zsűri elnöke azt kérte a műsorfüzetben megjelent írásában, hogy a mostani véres feneségekkel szemben az ember szépbe szőtt hitét vigyék tovább a résztvevők. Mind a 8 versenyző csoport ezt tette. Mélyen emberi volt a beszélgetés a 60 éves Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színművésszel és az ember arcait mutatták gyermekszínjátszók és felnőtt színművészek – vendégként.
Így lett színes kavalkád a Jókai Napok az idén, Visszhang újságostól, fesztiválklubostól, a jövő évi 60. jubileumi évfolyam előtt. Hizsnyan Géza azt mondta a záróünnepségen, örülne, ha akkor még többen lennénk.
Az 59. Jókai Napok díjazottjai
Fődíj: KGSzT Diákszínpad, Kassa – Slawomir Mrožek: Rókavadászat című előadásért
Nívódíj (megosztva): MEG+s(z)a-vaztuk Diákszínpad, Komárom – a Jószágország ́24 című előadásért és a GIMISz Diákszínpad, Komárom – a Majdnem című előadásért
Legjobb férfi alakítás díja: Képes Lóránt – KGSzT Diákszínpad, Kassa
Ferenczy Anna-díj (A legígéretesebb fiatal tehetség díja): Poláčik Emma – KGSzT Diákszínpad, Kassa
Legjobb férfi epizódalakítás díja: Pikler Mátyás – GIMISz Diákszínpad, Komárom
Gergely József-díj (A legjobb jelmez díja): Nagy Viktória – MEG+s(z)avaztuk Diákszínpad, Komárom
Legjobb női epizódalakítás díja: Sebestyén Sára – GIMISz Diákszínpad, Komárom
A zsűri különdíja: Miklós Lászlónak és Tóth Gábornak, Orwell Állatfarm című regényének színpadi adaptációjáért, a Fókusz Diákszínpadnak, a közösség kreatív alkotómunkájáért és a Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Körének, a legjobb zenehasználatért és akusztikai kreativitásért.
Komáromban maradt a Kaszás Attila Díj
A Jókai Napok kísérőrendezvénye évek óta a Kaszás Attila Versmondó Fesztivál, amellyel évről évre a 2007-ben fiatalon elhunyt színművész emléke előtt tisztelegnek a szervezők és a résztvevők. Idén mintegy 140 alap- és középiskolás érkezett nemcsak Szlovákiából, de Magyarországról és a Vajdaságból is. A megnyitót hagyományosan a Jókai Színházban tartották, záróakkordja pedig Kaszás Attila szobrának megkoszorúzása volt.
A fődíjat, azaz a Kaszás Attila Díjat a szakmai zsűri döntése alapján idén Nagy Kinga, a Selye János Gimnázium diákja érdemelte ki. A fődíjas felkészítőjének járó Jókai Tibor Emlékdíjat (amelyet az egyik főszervező, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége korábbi, 2018-ban elhunyt elnökéről neveztek el) Králik Zsuzsanna, a gimnázium tanára vehette át, mégpedig a díj névadójának lányától, Jókai Ági színművésztől. Az említett díjakon kívül több különdíjat is kiosztottak.
(béjé)