Fél évszázaddal ezelőtt történt a legnagyobb természeti katasztrófa, mely a szlovákiai magyarokat sújtotta. Az 1965-ös nagy dunai árvíz során a Komáromi járás számos települése került víz alá, több ezer ház dőlt össze vagy rongálódott meg. Elsősorban a Duna menti települések szenvedtek, de Gútát is elsodorta az ár, Komárom szigetvárossá vált.

Már 1965 márciusában viszonylag magassá vált a Duna vízállása a heves tavaszi esőzések következtében, és május közepéig maradt is, amikor újabb kiadós eső zúdult a Duna vízgyűjtő területére. Eleinte csak a talajvíz és belvíz okozott komolyabb gondokat, több mint 10 ezer hektárnyi termőföld került víz alá a régióban, sok helyen nem tudták legeltetni az állatállományt – derül ki a korabeli tudósításokból. Mivel szinte minden nap esett, ráadásul az Alpokban is későn indult be az olvadás, így egyre fenyegetőbbé vált az árvízhelyzet. Június második hetében harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el, az árvízvédelmi munkákba sok helyütt csak ekkor érkezett komolyabb állami segítség, az ezt megelőző időszakban a helyiek főleg maguk végezték a gáterősítést, illetve építést.

A komáromi Erzsébet-hídon korlátozták a gépkocsiforgalmat, majd megkezdték a lakosság kitelepítését az Erzsébet-szigetről, az alacsonyan fekvő utakat víz borította el, június 12-én leállították a munkát a hajógyárban. Komáromnál ekkor 674 centiméteres a vízállás, a mentést főleg ide összpontosították. Előbb a komáromi helyőrség alakulatai kapcsolódtak be az árvízvédelmi munkákba, majd június 14-én az ország más területeiről is katonai alakulatokat vezényeltek a Duna mentére, illetve a Vág-Dunához. A Duna ugyanis már nem fogadta be a Vág, a Vág-Duna, a Zsitva és a Nyitra vizét, sőt, kezdte azokat visszafelé duzzasztani.

Patnál és Csicsónál is átszakadt a gát

Az első tragikus esemény Dunamocsnál történt, ahol hiába emeltek egy teljesen új védőgátat, június 14-én, délután 5 óra tájban áttörte azt a víztömeg, és rázúdult a falura. Ez azonban csak nyitánya volt a még nagyobb bajnak, ugyanis másnap délelőtt 9 óra tájban a Duna vize átszakította a gátat Pat és Zsitvatő között, mintegy 80 méteres szélességben. Ekkor Komáromnál 792 centimétert mértek, ami 38 centiméterrel haladta meg a 11 évvel azelőtti rekordot. Az ár Patot, Izsát, de Marcelházát, Hetényt, Gyulamajort is fenyegette. Azonnal megkezdték a falvak kiürítését, az áradat előbb Patot, majd Izsát is elérte, másnap reggelre pedig a Komáromból Érsekújvárba tartó főutat és vasútvonalat is. „Mindenki mentette az ingóságait, vitte a batyuját, katonák segítségével pakolta a bútorát. A töltésen álltak a szekrények, mozogtak, ha jött a helikopter, emlékszem a kétségbeesésre, az ijedtségre, a fejetlenségre, a bizonytalanságra. Emlékszem a felnőttek könnyeire, a Dunába csukló házakra, a kiszolgáltatottságra“ – idézte fel a gátszakadás utáni pillanatokat Szabó Olga, Pat jelenlegi polgármestere.

A gátszakadás következtében némileg enyhült a víz nyomása, és június 16-án csak 2 centiméterrel emelkedett a vízállás, ám egy nappal később újabb rekordot döntve már 801 centimétert mértek a járási székhelyen. Ekkor újra átszakadt a gát Csicsó és Kulcsod községek között, mintegy 160 méter hosszúságban, ami miatt még nagyobb területet borított be a mindent elsöprő áradás, a Komáromi járás nyugati felének nagy része fokozatosan víz alá került. A keletkező hasadékon keresztül a Dunatáji Krónikában közölt adatok szerint közel egymilliárd köbméter víztömeg zúdult az Alsó-Csallóközre, ami meghaladta az árvai mesterséges duzzasztógát maximális vízkészletét. Csicsó, Kolozsnéma, Csallóközaranyos, Megyercs, Ekel, Füss, Kiskeszi, Nagykeszi a dunaszerdahelyi járásbeli Izsap, Kulcsod és Csilizradvány is víz alá került – hogy csak a leginkább sújtott településeket emeljük ki.

Gútán csak életmentésre maradt idő

Sokan úgy gondolták, hogy a csaknem 50 kilométerre lévő csicsói gátszakadás vize nem törhet be Gútára, mégis ez történt – nyolc nappal a gátszakadás után elsöpörte a település nagy részét, mely akkoriban az ország legnagyobb falujának számított. „A gútaiak ugyan építettek körgátat a falu körül, s az fel is fogta egy ideig a vizet, ám egyszer csak átszakadt. S ahelyett, hogy fokozatosan árasztotta volna el a terepet, egyszerre zúdult rá a falura éjfél után alig néhány perccel. Gútán valóban senkinek nem volt arra ideje, hogy pakoljon, s mentse, ami menthető, ki-ki örülhetett, ha a puszta életét megmentette“ – írja Cselényi László. A legnagyobb károk Gútán keletkeztek, 768 ház dőlt össze, 1568 súlyosan megrongálódott, csak 107 hajlék maradt ép – legalábbis a statisztikák egyike szerint.

Komárom egy időre szigetvárossá vált, csak a Magyarországra vezető Erzsébet-hídon át lehetett a városba jutni. Összesen 37 községet ürítettek ki a régióban, ami alapjában véve azt jelentette, hogy a férfiak a gátakon maradtak, a gyerekeket, nőket, időseket pedig előbb a környékbeli falvakban fogadták be, később pedig sokukat távolabbi városokban – elsősorban Csehországban – helyezték el. Sok gyereknek hosszú hónapokig „idegenben“ kellett maradnia, hiszen otthonuk összedőlt, lakhatatlanná vált, nem volt hová hazatérniük. Minden faluban akadtak olyan esetek, amikor az idősebb lakók nem akarták elhagyni otthonukat, még akkor sem, ha félig összedőlt. Többeket erőszakkal mentettek ki.

Bár az egyes források különböző számokat közölnek, elmondható, nagyjából 15 ezer katona – a csehszlovák és szovjet hadsereg, de helyenként magyar katonák is –, továbbá 50 ezer civil önkéntes, 5700 teherautó, 400 autóbusz, 200 traktor és további földmunkagépek kapcsolódtak be a mentésbe.

Borzalmas anyagi károk

„Csallóköz, szülőföldem. Virágos kert? Nem, nem. Tenger. Aki nem látta, nem hiszi el, aki látta, az a látottakba belebetegedett. Viruló falvak házai, kaszára érett gyönyörű búzatáblák derékig állnak a vízben“ – írta Csikmák Imre, a Hét munkatársa. Családok ezrei maradtak fedél nélkül, volt, akinek semmi egyebe nem maradt, csak a ruha, amit viselt. Ezrével pusztultak el a háziállatok, sokan számoltak be arról, hogy szarvasmarha tetemeket és más elpusztult állatokat sodort a víz. Az árvízhelyzet csak július elején kezdett enyhülni a régióban, de még hetekig eltartott, míg a víz visszajutott a folyó medrébe, illetve eltűnt a belvíz.

Az árvíz következtében mintegy 54 ezer embert telepítettek ki, nagy többségüket a Komáromi járásból. Közel 4 ezer ház dőlt össze, további 6 ezer rongálódott meg. 250 kilométernyi közúthálózat és 70 kilométernyi vasút került víz alá. Csaknem 100 ezer hektáron ment tönkre a termés.

Bár az anyagi kár borzalmas volt, a hivatalos összegzés szerint nem követelt emberéletet az árvíz, ami a méreteire való tekintettel kész csoda. A Komáromi és Dunaszerdahelyi járásokban összesen 4 ember halt meg tragikus körülmények között, ám a rendőrség korabeli nyilatkozatában hangsúlyozta, egyik haláleset sem az árvíz miatt következett be. Az egyik eset Paton történt, egy fiatalember veszett a vízbe. Felesége várandós volt, és már kimenekítették a faluból az egyik környékbeli településre, Virtre. Mivel nagyon jó úszónak számított, úgy döntött, úszva jut el feleségéhez. Nem sikerült, belefulladt a hullámzó áradatba. Gyermeke halála után született meg – emlékezett Pat polgármestere.

Összefogás és segítségnyújtás

Mindenki a helyén, a hadsereg az árvízvédelem és a párt illetékesei teszik a dolgukat – a korabeli sajtóban közölt tudósítások főleg ezt emelték ki, ami akkoriban természetes volt, hiszen a kommunista rendszerben nyilvánosan nem eshetett szó a felelősség kérdéséről. Tekintettel a hónapokig tartó magas vízállásra, a gátak gyengeségére és átázására, könnyen lehet, hogy mindenképp bekövetkezett volna a gátszakadás, ám az is tény, hogy az illetékes hatóságok felkészületlenek voltak, későn érkezett az állami segítség, a hadsereg mozgósítása.

Noha a megelőzés terén akadtak hiányosságok, az árvíz alatt és után valóban példaértékű volt az összefogás – hangsúlyozzák az emlékezők. A romba dőlt falvak újjáépítésébe az egész ország bekapcsolódott, a segítségnyújtás hozzájárult az előítéletek lerombolásához magyarok és szlovákok között. „Érezhettük magyarok és szlovákok emberi egymásra döbbenését“ – fogalmazott Dobos László. Ugyanakkor a többségi nemzet ekkor szembesült azzal is, hogy az ország déli részén tömbben élnek magyarok, akik alig beszélik a szlovák nyelvet. Ekkortól kezdik hangoztatni a cseh és szlovák nacionalista körök a szlovák nyelv intenzívebb oktatásának szükségességét.

Több községben is a mai napig utcák viselik egy-egy szlovák vagy cseh település nevét, mely védnökséget vállalt az újjáépítésében. Sok környékbeli település arculata változott meg, az árvíz után épültek a ma is meglévő „kockaházak”. Az árvíznek voltak előremutató következményei: megkezdődött a gátak újjáépítése, egy korszerűbb árvízvédelmi rendszer kialakítása, a bősi vízlépcső tervezése, majd megépítése, ami aztán még erősebb védőgátakat tett szükségessé.

Ma már sokkal magasabb vízállás mellett sem kell tartani hasonló árvíztől, bár folyóink mindig okozhatnak kellemetlen perceket. 2013-ban például rekordmagas vízállást mértek Komáromnál 888 centiméterrel, és bár önkéntesek bevonásával zajlott a védekezés, messze nem volt olyan nagy a veszély, mint 50 évvel ezelőtt. Ami Komáromot illeti, a város még biztonságosabbá válhat, hiszen szeptember végéig a város körüli árvízvédelmi betonfalak 18 kapuját alakítják át úgy, hogy szükség esetén könnyedén lehessen ezeket lezárni mobilgátakkal.

A nagy dunai árvíz 50. évfordulója alkalmából számos településen tartottak vagy tartanak megemlékezést a napokban, illetve a nyár folyamán. Ezekről lapunkban is hírt adunk.

(Csaba Ádám)

(Cikkünk korabeli újságok tudósításai alapján és a Szlovákiai Magyar Adatbankban fellelhető források segítségével készült. A Delta június 22-i számában jelent meg.)