Lakszakállas. Bajcsi Barnabás már gyermekkora óta vonzódott a természethez, különösen a lepkékhez. Hobbija is ebből ered: amatőr lepkefotós.

Apolló-lepke

Lakszakállas Elevér falurészén nőtt fel, ahol talán az erdő állandó suttogása, a madarak éneke, vagy éppen Zsemlékes közelsége fogta meg, mindenesetre az érzés évtizedek alatt semmit sem kopott. Mindig is nyitott szemmel figyelte a természet csodáit, próbálta megérteni bonyolult szépségét.

Gyerekkori szenvedély

Már kisgyermekként ámulatba ejtették őt a repülő „ékszerek”. Persze hogy kísértésbe esett, hét-nyolc éves lehetett, amikor az első lepkéket megfogta. Érdekelte a színük, a szépségük, a jövőjük annál kevésbé, ugyanis minden megfogott lepke egy gombostű hegyén, a „csikorgatón” végezte. Bosszúságára egy idő után a szép lepkék semmivé váltak, hiszen gyerekként az nem jutott eszébe, hogy a lepkék kiszáradt testét is megehetik más rovarok lárvái. Időközben a lepkegyűjtés iránti szenvedélyét más fontos teendők váltották fel, de az állatok szeretete továbbra is megmaradt.

Bajcsi Barnabás

Gyerekkori szenvedélyéhez néhány évvel ezelőtt tért vissza, de már humánusabb formában. Egy karácsonyra kapott fényképezőgép új távlatokat nyitott Barnabás számára. Először még keresgélte a témát, de 2013-tól már kimondottan a lepkék kerültek előtérébe. Egyre gyakrabban fotózott, és idővel már tudatosan, egy-egy lepkefaj megörökítése céljából több napos túrákra is elutazott. Barnabás állítja: a téma kifogyhatatlan, hisz a kutatók eddig több mint 150 000 lepkefajt írtak le, ebből Közép-Európában kb. 3000 faj él. Figyelembe véve, hogy tavaly 441 fajt sikerült neki beazonosítania, akkor még van min dolgoznia, hogy megközelítse az említett számot.

Másfajta élőhely, másfajta lepke

Legkedvesebb gyűjtőhelye nem más, mint Lakszakállas és környéke. Tapasztalata szerint ott nagyobb a fajgazdagság, ahol a lepkék hosszabb ideje zavartalanul élnek. Jó példa erre a faluban található két öreg temető, ahol már több, általa máshol nem észlelt lepkefajt örökített meg. Rendszeresen felbukkan Füss határában is, ahol a Duna közelsége, valamint a méretes kaszálóknak köszönhetően a lakszakállasitól nagyban eltérő lepkefélék élnek. Szintén visszatérő vendég a magyarországi Koppánymonostor melletti erdei tisztásokon, ahol az erdő fő alkotóeleme a feketefenyő, ami megint más lepkefajoknak teremt megfelelő életteret. Távolabbi helyekre is elutazik, a Liptói-havasok (Nyugati-Tátra) hegyei, völgyei sok meglepetéssel szolgáltak már számára az elmúlt évek során. A családi kirándulások idején sem hagy fel szenvedélyével. Visszatérő vendég a horvátországi Pula környékén, ahol a száraz, mediterrán fekvésű, napsütötte dombokon nagyon érdekes fajok élnek. Miközben a család a tengerparton sütkérezik, Barnabás a dombokat járja, és sűrűn kattogtat a fényképezőgépével.

Közönséges boglárka

Nem minden lepke pillangó

Sokan azt hiszik, hogy minden szép lepke pillangó, de valójában a pillangófélék a lepkék rendjének csak egy családja – magyarázza az amatőr természetbúvár. Szlovákiában csak öt pillangófaj őshonos, közülük négyet sikerült már becserkésznie. 2019-ben, a Tátrába többször is visszatért a gyönyörű, de nagyon ritka apolló-lepke miatt. Olyannyira ritka, hogy amikor az egyik természetfotós oldalra felöltötte a róla készített képek egyikét, figyelmeztették, hogy törölje a fényképezés pontos helyét, mert a gyűjtők nagyon figyelik és begyűjtik az amúgy is ritka egyedeket. Idén tervbe vette, hogy lefotózza a kis apolló-lepkét, mert már csak az hiányzik a pillangók közül a fényképgyűjteményéből. Szintén nagy fogásnak tartja a Füss mellett tavaly lencsevégre kapott nagy pávaszemet is, mert bevallása szerint ilyet utoljára gyerekkorában látott. Ráadásul tavaly egyszerre két példányt is talált belőle. Nemcsak a lepkék szépsége, valamint a lefotózott fajok mennyisége motiválja, hanem próbálja ugyanazon faj példányait különféle élethelyzetekben, valamint fejlődésük különböző fázisában megörökíteni. A lepkehernyók legalább olyan változatosak és szépek, mint a belőlük kifejlődő lepkék. Célja, hogy egy-egy faj példányának minden fejlődési ciklusát (tojás, hernyó, báb, lepke) megörökítse, de szigorúan természetes körülmények között. Persze ehhez nagyon sok időt kell a természetben eltöltenie.

A lepkefotózás magányos műfaj

A nappali fotózás mellett az éjjeli fotózást is műveli. Egy alkalmas helyen kifeszített öreg lepedőt világít meg, a fény pedig odavonzza az éjszakai lepkéket, főleg araszolókat, bagolylepkéket és molyokat. Ezzel a módszerrel is sikerült lefényképeznie már néhány nagyon érdekes példányt. Az éjszakai lepkék között is vannak rendkívül szépek, meglepően színesek. Nem tartja magát sem profi természetfotósnak, sem biológusnak, egyszerűen csak amatőr természetbúvár, aki a feltöltődés reményében választotta magának ezt a különös hobbit. Vannak árnyoldalai is, mivel a lepkék fényképezése sajnos magányossá teszi a fotóst – fejti ki véleményét a pillangók nagy szerelmese. A lepkefotósok nem nagyon járhatnak csapatban, mert a lepkék látása kitűnő, a legapróbb rezdülésekre is elrepülhetnek. Sokszor kúszva-mászva kell őket becserkészni. Ez talán kis árnyoldala ennek az érdekes hobbinak, de végtére is, a természetben sosem vagyunk egyedül. Mindenhol körülvesznek a csodás élőlények, amelyek ilyen gazdaggá teszik bolygónkat. „Sajnos sokszor elfelejtjük, hogy az élő természetnek mi is ugyanolyan részesei vagyunk, mint az a bogár, amit éppen eltaposunk” – tette hozzá zárszóként az amatőr lepkefotós.

Pint Sándor