Bangha Dezső: kevesebb tévé, több sport!

1940 nyarán egy négyéves komáromi kisfiú felállt édesapja vállára, és beugrott a vízbe. Pontosan ott, ahol a Vág belefolyik a Dunába. Akkoriban még üzemelt a nyílt strand, cölöpökön álló öltözőkabinokkal és stílusos büfékkel. Bangha Dezső ekkor kezdett úszni, a szerelem pedig azóta is tart. Az idén 82 éves sportoló a különböző hazai és nemzetközi úszóversenyeken több, mint 150 érmet gyűjtött össze, a nagyszerű teljesítményért pedig tavaly a második városi kitüntetését is megkapta. Interjú.

• Alig hogy csobbant egyet, a fegyverek elkezdtek ropogni…

– Így van. A háború ideért, majd ezt átvészelve 1952-ben, 16 évesen lettem a Sokol Škoda Komárom klub tagja. Akkoriban még nem volt a városnak fedett uszodája, így az edzések kizárólag a nyári időszakra korlátozódtak. A hivatalos versenyzést is ekkor kezdtem el, 1953-ban pedig 400 méteres gyorsúszásban, a felnőttek közt győztem.

Négyévesen a városi strandon a Vág és a Duna összefolyásánál 1940-ben

Négyévesen a városi strandon a Vág és a Duna összefolyásánál 1940-ben

• Meséljen nekünk az első országos bajnoki címéről!

– Sosem feledem. A gyorsúszás volt az erősségem, így Olmützben (Olomouc – Csehország) is négyszáz méteren próbálkoztam. Elég erős mezőnyben sikerült az első helyen beúsznom, de ezt követően még több volt szocialista államban is részt vettem nemzetközi megmérettetéseken, és szép számban gyűjtöttem a plaketteket, érmeket.

• Melyik versenyét emelné ki a sok közül?

– Mindegyikre szívesen gondolok vissza, de az egyik legszebb győzelmemet talán 1991-ben, a jugoszláviai Magyarkanizsán megrendezett 10. nemzetközi úszómaratonon arattam, ahol 54 évesen a 4 kilométeres távon sikerült mindenkit magam mögé utasítani. A verseny érdekességét az adta, hogy a résztvevők a Tiszában úsztak, de a balatoni öbölátúszásaimra is büszke vagyok. Ezeket Füred és Tihany között rendezték meg (3600 méter) és 11-szer érkeztem be az első, valamint négyszer a második helyen, természetesen a saját korcsoportomban. S ha már tó, a Velenceire is szívesen eljártam, és ott is többször felállhattam a dobogó legfelső fokára.

• Komárom?

– Természetesen itt is úsztam, van is egy érdekes történetem. 1987-ben rendezték a komáromi fedett uszodában a városok közötti staféta úszásokat. Ezen iskolások vettek részt, akik felváltva úsztak egész délelőtt. Úgy esett, hogy közben egy számomra kijelölt pályán mellettük úszhattam, így egymagam összesen 13 kilométert tettem meg, ráadásul 4 óra 32 perc alatt. Ez saját egyéni csúcs volt, de a rekordokkal sosem álltam le. Mindig vannak újabb céljaim, ennek köszönhetően még 2016-ban, 80 évesen is két országos korcsoportos csúcsot úsztam a nyílt szlovák szenior bajnokságon.

• A gyerekek játszani, pancsolni szeretnek, Ön viszont már ekkor is úszni akart. Mit gondol, miért?

– Ahogy cseperedtem, egyre inkább vonzódtam az aktív sporthoz. Az érzés megmagyarázhatatlan volt, az úszás egyszerűen boldoggá tett. Az édesapám egyébként szintén sportolt, a KFC-ben focizott, tehát mondhatjuk, hogy a sport az ereimben csordogált.

• Jó tanuló volt?

– Nem mondhatnám. Csak a testnevelést és a magyar irodalmat szerettem, ugyanakkor az iskolában életre szóló barátságok is kötődtek. Az ipariban most volt a 60 éves érettségi találkozónk. Akkoriban 25-en végeztünk, tavaly nyáron pedig már csak hatan találkoztunk. Nem mindenki halt meg, de többen már különböző egészségügyi okokból nem tudtak eljönni.

Bangha Dezső 25 évesen

Bangha Dezső 25 évesen

• Mit gondol, minek köszönhető az, hogy ön még most is ilyen jól tartja magát?

– Nem tudom, szerintem az életre nincs recept, és a sport sem jelent feltétlen garanciát. Nemrég a magyar sportolók gáláját néztem, és a többszörös olimpiai és világbajnok Balczó András 80 évesen bottal jelent meg a színpadon. Nekem is vannak egészségügyi problémáim, de ezt magányügynek tekintem. Ettől függetlenül sokan mondják, hogy jól nézek ki. Valószínűleg azért, mert nagyon visszafogott életet élek.

• Ez mit jelent?

– Például azt, hogy történhet bármi, este 10 órakor az ágyban vagyok és reggel nyolc óráig alszom. Miután felkelek, jöhet a mozgás. Mivel családi házban lakom, kertészkedem. Nyáron pedig, amikor a fedett uszoda bezár, a Holt-Vágban úszom.

• Apropó. Hallott arról, hogy jó eséllyel arra megy majd az elkerülőút?

– Én azt már nem fogom megérni, de az biztos, hogy még ha lesz is ott az a felüljáró, a Holt-Vágban továbbra is lehet majd úszni. Pozsonyban is van egy mesterséges tó. Nyáron rengetegen pihennek ott, nem sokkal mellette viszont ezrével mennek az autók. Nem nagyon zavarnak senkit. Tudom, hogy sokan aláírták a petíciót, és aggódnak amiatt, hogy nem lesz hol kikapcsolódni, de én minden nyáron ott úszom, és pontosan tudom, hogy nagyon kevesen járnak ki. Sokszor a két kezemen megszámolom az ott pihenő embereket.

• Térjünk vissza a magánélethez. Család?

– 1963 márciusától, már 55 éve vagyok együtt a feleségemmel, Annával. Egy fiam és két unokám van. Mindketten a Selye János Gimnázium tanulói. Roland többszörös győztes vers- és prózamondásban, Zsuzsa pedig egy éleseszű kislány. Szerencsére gyakran találkozom velük, általában az iskoláról, tanulásról beszélgetünk. A sportot nem akarom rájuk erőltetni.

• Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a sport mindenkire ráférne?

– Nagyon sok a túlsúlyos ember, ezt pedig nem tartom egy jó dolognak. Azzal viszont nem nagyon értek egyet, hogy valamiféle diétát kellene tartani. Mindenevő vagyok, a feleségem pedig nagyon jól főz, remek ízeket hoz ki az otthon készült ételekből. Ami fontos, hogy mértéket kell tartani. Anna mindig mondja, hogy egyek meg két fasírtot, de én csak egyet fogyasztok el.

• Az élet más területein is mértéktartó?

– Ebban a korban már igen.

• Korábban máshogy volt?

– Nézze, 34 évig voltam a járási sportszövetség hivatásos sportrendezvény-szervezője, azt megelőzően pedig négy évig tanítottam testnevelést. Sok eseményen részt vettem.

• Úszáson kívül még minek hódol szívesen?

– A kerékpározásnak. A városban mindenhová azzal járok, de csak lassan, óvatosan. Régebben futni is szoktam, de már egy ideje nem.

2015. díjátadás Balatonfüreden

2015. díjátadás Balatonfüreden

• Amolyan öregesen él?

– Nem szeretem ezt a kifejezést. Az ilyesmit az országútra szokták mondani. Inkább fogalmazzunk úgy, hogy idős vagyok, de semmiképp sem öreg. De hogy válaszoljak a kérdésre, nyilván 82 évesen már nem arról szól az élet, mint fiatalon.

• Kultúra?

– Nagyon szeretem Krúdyt, főleg, ahogy az ízes régi kocsmák hangulatát fel tudja idézni, annak ellenére, hogy az ilyesmi az én életemből kimaradt. Egyszerűen nem volt rá alkalmam, meg akkoriban nem is vonzódtam az ilyesmihez, de olvasni, elképzelni jó volt. Sajnos este elég sokat televíziózom, nagyjából négy órát, főleg a hírekre és a nagyvilág történéseire vagyok kíváncsi.

• Miért sajnos?

– Azt gondolom, hogy nemcsak nekem, de az embereknek is kevesebbet kellene ülniük a tévé előtt.

• Internet?

– Csak a feleségem lóg rajta, tőlem ez a világ már távol áll.

• Mit érzett, amikor tavaly a legjobb szenior kategóriában kitüntették?

– Nagyon meglepett, hiszen 2000-ben már kaptam egy díjat. Igaz, az azóta eltelt 16 évben is nagyon sok versenyt megnyertem. Mivel tavalyelőtt voltam 80 éves, a szlovák úszószövetségtől is kaptam egy kitüntetést.

Éremgyűjtemény

Éremgyűjtemény

• Mit gondol arról, hogy Ön egy példakép az új generáció számára?

– A komáromi KomKo szakosztály tagja vagyok, és látom, hogy ott is sok tehetséges gyerek van. Többen közülük hajnalban kelnek, és naponta kétszer edzenek, közben még iskolába is járnak. Én ugyan nem nagyon találkozom velük, mert a nyilvános időpontokban látogatom az uszodát, de ők tudnak rólam, ismerik az eredményeimet, hiszen kint vannak a tablón. Visszatérve a kérdésre, különösen nem gondolkodtam ezen, de azért nyilván az ilyesmi jól esik az embernek.

• Milyen útravalóval látná el az új generációt?

– Egész életükben törekedjenek a sportolásra. Ha lesz rá módjuk, ragadjanak meg minden lehetőséget, hiszen a sport az egyik legjobb dolog, ami az ember életében történhet, ráadásul jellemformáló ereje is van.

• Végezetül egy klasszikus kérdés: mi a hosszú élet titka?

– A drága temetés.

(Kovács Gerzson Dávid)

Top