Ógyalla. Nem fogadták el a képviselők a szemétdíj emelésére vonatkozó általános érvényű rendeletet (ÁÉR), amely szerint jövő évtől duplájára nőtt volna ez a díjtétel a városban. Emelésre azonban mindenképpen szükség lesz, a város ugyanis már most is 60 ezer euróval dotálja a hulladékgazdálkodást, a költségek pedig jövőre ismét emelkednek. A polgármester hamarosan munkaértekezleten próbál kompromisszumos megoldásra jutni a képviselőkkel, az új díjszabás elfogadása nélkül ugyanis a város jövő évi költségvetését sem tudják összeállítani.
Népszerűtlen kérdésben kellett volna döntést hoznia a testületnek az októberi ülésen, mégpedig a szemétdíj-emelés ügyében. Peter Závodský polgármester az anyag beterjesztésekor hangsúlyozta, egy évtizeden keresztül nem volt áremelés, ám tovább nem görgethetik maguk előtt a probléma megoldását. A hatályos jogszabály szerint ugyanis az önkormányzatoknak a hulladékgazdálkodás kiadásait teljes mértékben a beszedett szemétdíjból kellene fedezniük. Ezzel szemben Ógyallán idén már 60 ezer euróval kellett hozzájárulni a város költségvetéséből ehhez a tételhez, az elmúlt 10 évet tekintve pedig mintegy félmillió euróval. A kiadások jövőre, három tényező miatt, tovább nőnek. Egyrészt emelkedik a szemét osztályozottságának mértékétől függő állami illeték – Ógyalla esetében, 32 százalékos szeparálási aránynál, ez az összeg az idei 13 euró helyett 22 euró lesz tonnánként –, amelyet a lerakási díjon felül kell fizetniük a településeknek. Másrészt jövő augusztusban lejár a város 10 éves szerződése a hulladék elszállítását végző céggel, és az előzetes felmérés szerint ezt követően 20-30 százalékkal magasabb áron tudják majd megvásárolni ezt a szolgáltatást. Harmadsorban a településeknek 2021. január elsején be kell vezetniük a konyhai biológiai hulladék gyűjtését, ami újabb költségekkel jár. Elhangzott az is, hogy a hivatal aprólékos, mindenre kiterjedő anyagot dolgozott ki, és a javasolt emeléssel jövőre nullszaldós lehet a hulladékgazdálkodás a városban.
Ógyallán különböző számítás alapján fizetik a szemétdíjat a családi házban, illetve a tömbházban élők. A családi házaknál ún. mennyiségi gyűjtés van, zsetonokat kell kiváltaniuk a lakosoknak. A javaslat szerint az alapzseton ára 120 literes kuka esetében 7,60-ról 16 euróra emelkedett volna jövőre, minden további zsetoné pedig 2,30-ról 3,20-ra. Egy lakos átlagosan 3 zsetont használ fel egy évben. A tömbházakban élők pedig az eddigi 13 euró helyett 25 eurót fizettek volna. Vagyis egy családi házban élő négytagú család számára az eddigi 48,80-ról 89,60 euróra, a tömbházban élő négytagú család számára pedig 52-ről 100 euróra emelkedett volna az éves szemétdíj.
Több képviselő, köztük Jozef Doležaj, a pénzügyi bizottság elnöke az emelés mellett foglalt állást, tulajdonképpen megismételve a polgármester által felvázolt érveket. Szerinte a lakosoknak meg kell érteniük, hogy így is, úgy is ők fizetik meg a hulladékgazdálkodással járó kiadásokat, vagy szemétdíj formájában, vagy úgy, hogy a részesedési adóból a városnak más fejlesztések rovására kell dotálnia a hulladékgazdálkodást. Ez utóbbival ráadásul törvényt is sért a város. Szerinte jobban oda kell figyelni a fekete lerakatokra, nehogy elszaporodjanak, valamint arra, hogy felvilágosító kampányt folytassanak a lakosok körében a minél nagyobb arányú osztályozás elérése érdekében. Hasonló véleményen volt František Schvarcz, a környezetvédelmi bizottság elnöke is, a hirtelen megnövekvő díjszabás miatt viszont részletfizetés lehetőségét kérte a hivataltól a lakosok részére. A polgármester rámutatott, részletfizetésre eddig is volt lehetőségük a polgároknak. Marián Botoš képviselő ugyanakkor a fokozatosság mellett érvelt, szerinte ilyen nagymértékű emelés nem szerencsés, mivel sokan – főleg a Covid-járvány okozta nehézségek közepette – nem tudják majd kifizetni a megemelt összeget.
Módosító javaslat viszont egyetlen képviselőtől sem érkezett az összegek esetleges átértékelésére. A szavazás során végül 5 igen, 2 nem és 3 tartózkodás mellett a képviselők nem fogadták el az általános érvényű rendeletet. Peter Závodský a szavazást követően csalódottságának adott hangot. Szerinte ugyanis tarthatatlan a jelenlegi díjszabás, és így nem tudják összeállítani a város jövő évi költségvetését sem. Ezért – mihelyt a járványügyi intézkedések megengedik –munkaértekezletre hívja a képviselőket, hogy mielőbb megegyezés szülessen az emelésről.
Gyűjtőpontok a konyhai hulladéknak
A szemétdíj emelését indokoló tényezők egyike, hogy a települések nem odázhatják tovább a konyhai biológiai hulladék gyűjtésének bevezetését (lásd fenti írásunkat). Ehhez módosítaniuk kell a hulladékgazdálkodási alapelveiket, erről is tárgyaltak legutóbbi ülésükön a képviselők. A polgármester három alternatívát vázolt fel: vagy minden háztartástól külön-külön elszállítják ezt a hulladékfajtát (ami nagyon költséges lenne), vagy több gyűjtőpontot alakítanak ki a városban, vagy egyetlen nagy gyűjtőközpontot létesítenek. Ógyalla számára a második lehetőség a járható út, a számítások szerint lakosonként 2,43 euró költséggel kell számolni – ezt az összeget is belekalkulálták az írásunk elején vázolt szemétdíj-emelésbe. A tervek szerint 20 gyűjtőpontot alakítanak ki – lehetőleg kamerával ellátott, illetve zárható területen –, ahová a speciális gyűjtőedényeket (barna kukákat) elhelyezik. Ezekbe dobják majd a lakosok a – külön erre a célra szolgáló lebomló zsákokba gyűjtött – konyhai biológiai hulladékot. Csak azok kapnak kivételt, akik becsületbeli nyilatkozatot tesznek arról, hogy teljes mértékben komposztálják ezt a fajta hulladékot; ők ezért plusz egy zsetont kapnak ingyen. Peter Závodský polgármestertől megtudtuk, a konyhai biológiai hulladék elszállítását ugyanaz a szolgáltató végzi majd, amelyik a kevert háztartási szemetet is gyűjti a városban.
A képviselők ezt a határozatot egyhangúlag támogatták.
(vkm)
Kapcsolódó cikkeink:
Külön kell gyűjteni a konyhai hulladékot
Komárom többet fizet a szemért
Hogy ne lepjen el a szemét
Hat euróval emelkedik a szemétdíj Gútán
Emelkedik a szemétdíj Komáromban