Régiónkban talán senkinek sem kell külön bemutatni Soós Tibort, aki nemcsak Komárom nemzeti bizottságának alelnöke volt 10 évig, hanem többszörös világbajnok, valamint olimpiai érmes kajakedző is. Kijelenthetjük, hogy az országos kajak-kenu felemelkedésében oroszlánrészt vállalt, az év elején pedig Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Ľudovít Štúr érdemrend II. fokozatával ismerte el munkásságát. A sikeredzővel a kitüntetés apropóján készítettünk interjút.

• Kellemes társaság a szlovák elnökasszony?

– Nagyon szimpatikus személyiség, aki mellesleg igencsak felkészült is, hiszen minden egyes kitüntetettel kapcsolatban abszolút képben volt, és tudta, miért is voltak ott. Lehetőségünk nyílt arra, hogy csináljunk egy közös fotót, ekkor pedig viccesen megjegyeztem neki, hogy az angol királynővel már van egy ilyenem, most végre a szlovák „királynővel” is lesz.

• Meglepte a kitüntetés?

– Természetesen igen. Utólag értesültem arról, hogy a szlovák olimpiai bizottság javasolt. Három jelöltjük volt, az elnöki iroda pedig végül engem választott ki. Azt azonban sajnos nem tudom, ki volt a másik kettő.

• A feleségével utazott a gálára. Büszke volt önre?

– Azt nem tudom, hogy büszke volt-e, mindenesetre annak ellenére is nagyon jól érezte magát, hogy egyébként nem szívesen jár ilyen formális rendezvényekre.

• Mikor került kapcsolatba a fiatal Soós Tibor a kajak-kenuval először?

– Talán 14 éves lehettem, amikor Tarr György édesapjával először betérdeltünk a páros kenuba. Azelőtt is ismertem már őt, hiszen ugyanabba az iskolába jártunk. Mindenféle sportágba belekóstoltunk, például fociztunk, pingpongoztunk, de előfordult, hogy hokiztunk. Mégis, végül a víznél, néha pedig a vízben kötöttünk ki. Barátságunk azóta is tart.

• Melyik volt az első olyan versenye, amelyikre szívesen emlékszik vissza?

– A legjobb eredményünk a junior válogatottság volt. Csehszlovákiában az 5 kilométeres távon másodikok lettünk, valamint több szlovák bajnokságot is megnyertünk párosban. Nemzetközi megmérettetésekre is eljutottunk, Romániában például ezer méteren sikerült győznünk. Ez volt a maximum, amit jómagam sportolóként elértem, Gyuri azonban felnőttként egyéniben is volt csehszlovák bajnok.

• Mikor és hogyan került képbe az edzősködés?

– Még a főiskola mellett is aktívan sportoltam, majd a katonaság alatt egy évet a Dukla Trencsén színeiben készültem, s mikor 1975-ben hazajöttem, gyerekek nevelésével kezdtem foglalkozni. Voltak köztük tehetségesek is, de végül többnyire a tanulást választották. Akkoriban ugyanis még nem igazán készülhettünk jó feltételek közt, így nem is volt nagyon vonzó ez a sportág számukra.

• Mikor változott meg mindez?

– 1979-ben, amikor a jelenleg is funkcionáló komáromi csónakház felépült. Hatalmas változást hozott, hiszen a régi helyünkön, a Holt-Vágon még zuhanyzóink sem voltak, és fűteni sem lehetett. Ehhez képest az új helyen az ország egyik legjobb központja épült fel. 2001-ben a korábbi faépületet elbontottuk, a mai csónakház pedig a régi helyén áll. Némi szerénytelenséggel elmondhatom, hogy világszínvonalú körülményeket biztosítunk a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Láttam olyan nyugati versenyzőket, akik garázsban készültek.

• Az első nagy edzői sikere Szabó Attila világbajnoki címe volt. Mesélne erről valamit?

– Már klubelnök voltam, amikor a 10 éves Szabó Attila elkezdett edzésekre járni. Én ugyan már csak felnőtt korában kezdtem vele foglalkozni, tehetsége viszont a kezdetektől nyilvánvaló volt, hiszen 17 éves korától nyerte a felnőtt országos versenyeket. Huszonegy éves korában aztán megnyerte Komárom és Csehszlovákia első kajakos világbajnoki aranyérmét, tehát nem mindennapi tettet hajtott végre. Ráadásul 10 kilométeren tudott győzni, és ezt a távot egyáltalán teljesíteni is embert próbáló feladat. Természetesen hatalmas volt a felhajtás körülötte, Attila pedig az országban az év sportolója lett.

• Később jöttek a négyesek…

– 1992-ben már én voltam annak a kajaknégyesnek az egyik edzője, melynek Szabó Attila és Turza Jozef is a tagja volt. Az olimpián 1000 méteren minden esélyünk megvolt ahhoz, hogy érmet szerezzük, végül talán 5 centin múlott, hogy csak a negyedik helyen értünk célba. Ekkoriban azt gondoltam, hogy már soha nem szerzünk aranyat világversenyen, hiszen ahhoz egy jó adag szerencse is kell, végül aztán, hála az égnek, nem így lett.

• Merthogy ’98-ban és egy évvel később egy komáromi páros újabb két aranyérmet szerzett…

– Így van. Riszdorfer Mihály és Bača Juraj is saját nevelésünk volt, és már előtte junior világbajnokságot nyertek a szlovák kajaknégyes tagjaiként. A hajóban Bogdány Zsolt és Hluško Martin ült még mellettük. Mondanom sem kell, szintén komáromiak. Edzőjük pedig Polhammer László barátom volt, aki a fiatalokkal remek munkát végzett. Visszatérve a felnőtt világbajnok pároshoz, Mihály és Juraj a hajóban jól kiegészítették egymást, és tulajdonképpen ekkor indult el egy nagyon sikeres korszak.

• Azért a Sydney-ben zajló olimpián többet vártunk a fiúktól…

– Fogalmazzunk úgy, hogy mindenkinek nagyobbak voltak az elvárásai, végül aztán be kellett érnünk egy negyedik és egy hatodik hellyel. Ez persze újabb változtatásokat eredményezett, és tulajdonképpen ezután állt össze a Riszdorfer Mihály és Richárd, valamint Vlček Erik és Bača Juraj fémjelezte sikerkvartett. Ők később több világbajnoki címet, valamint Athénban olimpiai bronzérmet is szereztek. Ezután Tarr György váltotta Bačát, az új összeállításban pedig olimpiai ezüstérmet nyertek a fiúk Pekingben.

• Lehetett volna esély az aranyéremre is?

– Egy hónappal a pekingi olimpia előtt a későbbi olimpiai bajnokokat egy másodperccel megvertük, az olimpián pedig 800 méternél mi voltunk az élen. Akkor még kicsit fájt, hogy lecsúsztunk a dobogó legfelső fokáról, mára viszont már megbékéltem vele, sőt, nagyon nagy eredménynek tartom, amit a fiúk elértek.

• A mai tapasztalatai alapján mit csinálna máshogyan?

– Az élet nem egy magnószalag. Nem lehet sem visszatekerni, sem kitörölni azt, ami történt. El kell fogadni, és kész. Peking után lassacskán az én edzői történetem is véget ért, de annak örülök, hogy nem csak jó edzői utódom van a csónakházban, hanem a vezetőség is jobban végzi a munkáját, mint én akkoriban. Szinte kivétel nélkül egykori versenyzőkről van szó, és alkalmazkodtak a rohanó világunkhoz is.

• Mennyit és főleg miben változott a kajak-kenu az utolsó 20 évben?

– Egyre inkább globális sportág lett belőle, hiszen a mi időnkben inkább a szocialista blokknak volt a kirakatsportja. Ma már a világbajnokságokon több mint 80 ország vesz részt, és az érmeken nagyjából 20 ország osztozik, köztük olyanok, mint Brazília, Új-Zéland, Mexikó, Kuba vagy éppen Kína.

• Mondjon három olyan hírességet, esetleg világsztárt, akikkel a sportnak köszönhetően sikerült találkoznia!

– Pekingben egyszer az argentin focicsapat mellett vacsoráztunk, így elég közelről volt szerencsém látni Lionel Messit, aki másnap már nem jött oda vacsorázni, hiszen a sok rajongótól képtelen volt enni. Azt tudni kell, hogy pont emiatt az olimpiai faluba a legnagyobb sztárok nem is költöznek be. Ugyanitt sikerült Venus Williams-szel összefutnom, de nem csak nekem, hanem Szabó Zoltán barátomnak is, aki akkoriban az asszisztensem volt, és aki nem mellesleg Szabó Attila ikertestvére. A harmadik, egyben a legelőkelőbb híresség pedig az angol királynő volt szlovákiai látogatása alkalmával.

• Hogyan került közel hozzá?

– Az akkori szlovák elnöktől kaptunk két meghívót erre a vacsorára, így Riszdorfer Mihállyal együtt el is mentünk. Itt mutattak be II. Erzsébetnek, akivel kezet is foghattam.

• Melyik történetre emlékszik vissza legszívesebben?

– Sok-sok szép emlékem van, köztük néhány vicces is, de nehéz lenne bármelyiket is kiemelni.

• Idén lesz hetven éves. Elégedett az életével, vagy még akadnak további tervei?

– Úgy gondolom, ebben a korban az embernek már ne legyenek nagy tervei. Mindenképpen szeretnék sokat olvasni, és az unokáimmal foglalkozni. Ugyanakkor továbbra is naprakész vagyok, és mindenben igyekszem segíteni a komáromi klub működését.

• Mit vár az idei olimpiától?

– Sokan panaszkodnak a tokiói pályára, ebből kifolyólag minden megtörténhet. Van egy olyan életfilozófiám, mely arról szól, hogy becsületesen tanulj meg nyerni, és tisztességgel tudj veszíteni! Amennyiben a fiaink kiadják magukból a maximumot, az már egy fél siker lesz. A lelkem mélyén természetesen örülnék egy éremnek is, de ahhoz a szerencse is kelleni fog.

Kovács Dávid