Az újdonsült régiós világbajnoki ezüstérmesünk Komáromban született, de Virten él. A jelenleg húszéves tehetség a Komenský utcai alapiskolában kezdte tanulmányait, később a hajógyári suliban tanult autószerelést, jelenleg pedig az érettségi előtti utolsó tanévére készül. A sulit viszont többször is megszakította az edzések és a felkészülések miatt, s mint utóbb kiderült, nagyon jól tette. Botek Ádámmal beszélgettünk.

• Mindig kajakos akartál lenni?
– Nagypapa azt szerette volna, ha focikapus leszek, s bár megpróbálkoztam vele, ez végül nem jött össze. Mivel a foci annyira nem fogott meg, tíz­évesen beültem egy kajakba, és azóta szinte ki se szálltam. Első edzőm Medovčíková Kristína volt, aki ma már Angliában él, de tulajdonképpen ő gondolta először úgy, hogy ebben a sportágban sokra vihetem.

• Hogyan emlékszel vissza az első edzésedre, megmérettetésedre?
– Talán ötször is borultam, de gyorsan megtanultam, hogyan maradjak a kajakban. Egy hónapra rá elvittek az első versenyemre, az ún. nem regisztráltak korosztályos versenyére, ahol a két kilométeres szakaszon rögtön nyerni is tudtam. Ez volt életem első győzelme, azóta már közel száznál járok.

• Kik voltak azok, akik motiváltak téged?
– Emlékszem, amikor kicsi voltam, mindig Vlček Erik és Tarr Gyuri volt a példaképem. Olyan akartam lenni, mint ők. Lejártam az edzéseikre, néztem őket, ahogy az összes versenyüket is, sokszor videón. Az volt az egyik álmom, hogy egyszer velük fogok edzeni, ez pedig szerencsére három éve össze is jött.

• Mi a legkellemetlenebb emléked a gyerekkorodból?
– Nyilván én is eleven kisfiú voltam. A legkellemetlenebb emlékem ebből az időszakból az volt, amikor Pőstyénben az egyik versenyem előtt a parkolóban a barátaimmal elkezdtük a fáról leszálló szöszöket poénból gyújtogatni, a vége viszont az lett, hogy a fél parkoló lángolt. Akkor az autók tulajdonosai majdnem meg is pofoztak, de végül nem történt komolyabb baj, mert sikerült eloltanunk.

• A haverokkal viszont nyilván nem csak komisz dolgokat csináltatok…
– Például heccelni szoktuk egymást gofrievéssel. Versenyeztünk, ki eszik belőle a legtöbbet. Általában a vesztes fizetett, a győztes pedig nem bírt megmozdulni. Sajnos csak egyszer tudtam nyerni, általában én fizettem. Ebben az időszakban Horváth Ádámmal és Langschadl Lacoval töltöttem a legtöbb időt, de hálisten sokkal többen is voltak, akikkel jól éreztem magam. Vagy tízen is voltunk együtt, nagyon jó kis csapatot alkottunk.

 • Térjünk vissza a sporthoz. Milyen érzés volt, amikor életedben először komáromiakat láttál az olimpiai közvetítésekben?
– Amikor először megláttam őket az olimpián lapátolni, azt gondoltam, hogy még többet és még nagyobb erőbedobással kell edzenem, hiszen más célom nekem sem lehet.

• Mindig ilyen céltudatos voltál?
– Természetesen nekem is volt lusta időszakom, 15-16 éves koromban, de annak ellenére, hogy többek szerint van bennem némi tehetség, a munkát nagyon fontosnak tartom.

• Mesélj egy kicsit erről a munkáról!
– Általában két fázisú edzéseim vannak: reggel vízen vagyok, majd kora délután is ugyanez van, végül a napot futással, vagy súlyzózással fejezzük be. Likér Péter három éve edz engem, és nála nincs pardon. Száz százalékig megköveteli, hogy teljes erőbedobással végezzem a gyakorlatokat, de én nem is bánom, mert ez is kellett ahhoz, hogy végül világbajnoki ezüstérmesnek mondhatom magam.

• Račicén milyen gondolatok kavarogtak a fejedben?
– Már az előfutamon éreztem, hogy ebből akár egy jó eredmény is lehet, de tudtam, hogy erős a mezőny, így az első hat hely bármelyikére vártam magunkat. Persze azért titkon bíztam az éremben.

• Mennyire számított a szabadnap a döntő előtt?
– Vannak, akiknek jobb, ha rápihennek a versenyre, másoknak viszont az a megfelelő, hogyha lendületben maradnak. Nekem nem okozott volna gondot az sem, ha nem pihenhetünk, de így is rendben volt minden.

• Hogy festett a nagy nap?
– Reggel felkeltem és nagyon örültem, hiszen vártam a versenyt. Megreggeliztem, persze odafigyeltem arra, hogy mit teszek a tányéromra, majd elindultunk a helyszínre. Ott már azért minden egyes percben jobban és jobban eluralkodott rajtam a feszültség. Zenével próbáltam magam nyugtatni és közben néztem a többiek rajtját. Másfél órával a mi futamunk előtt kajakba ültem és vagy 20 percig lapátoltam, próbálgattam a vizet, majd végül dél lett, és azon kaptam magam, hogy várom a dudaszót.

• Hogy kerültél össze Gellével?
– Petivel már régóta ismerjük egymást, de csak másfél hónapja versenyzünk együtt. Egyébként az ő ötlete volt ez a párosítás. A szezon eleji világkupán egymás mellől startoltunk, mindketten kajak egyesben. Ekkor majdnem legyőztem őt, csak az utolsó 200 méteren fogyott el a szuflám, és ekkor megelőzött. Ami viszont érdekes, hogy amikor úton voltunk hazafelé, odajött hozzám és megkérdezte, nem próbáljuk-e meg együtt kettesben? Persze meglepődtem, de megtisztelő volt az ajánlat és azonnal belementem. MInt utóbb kiderült, megérte. Nagyon jól tettem.

• A döntőben mi volt a megbeszélt taktika?
– Azt mondtuk, hogy majd hátulról támadunk. Annak ellenére, hogy a rajtot elég jól elkaptuk, 500 méteren az utolsó helyen lapátoltunk. Ekkor viszont gyorsítani kezdtünk, és lassacskán lépkedtünk felfele. Az utolsó kétszáz méteren mindent kiadtunk magunkból. Amikor beértünk a célba, láttuk, hogy másodikok lettünk, és hatalmas eufória uralkodott el rajtam.

• Mi járt ekkor a fejedben? Kik gratuláltak először?
– Nagyon jó érzés húszévesen világbajnoki érmet nyerni. Nem gondoltam volna, hogy ez rögtön elsőre összejön. A szüleim persze nagyon boldogok voltak, de a barátaim és az ismerőseim is gratuláltak. A verseny után jött a megérdemelt pihenés, de előtte még kellett pár interjút adni a tévéknek, újságoknak. Nagyon fura volt a kamerák előtt pózolni, de azért hozzá tudnék szokni.

• Olimpiai álmok?
– A koromból adódóan akár még négy olimpián is részt vehetek, de most az a legfontosabb, hogy a soron következőre kijussak. Egyelőre az a terv, hogy Péterrel párosban próbálkozunk majd, de a jövőben nem adnám fel az egyéni versenyeket sem. Meglátjuk, hogyan alakul. Az U23-as éves viadalokon kipróbálnám akár még a négyesben való részvételt is. Szeretek csapatban és egyénileg is versenyezni.

• Miről szól a magánéleted? Mit csinálsz, amikor nem sportolsz?
– A vasárnap délutánjaim és a teljes hétfőim szabadok. Ilyenkor tévét nézek, otthon segítek a szüleimnek a háztartásban, vagy éppen a nagymamámat látogatom meg. A kis unokatesóimmal is szoktam focizni, de a barátaimmal is gyakran találkozom, ilyenkor általában “fifázunk” az X-boxon. Kedvencem a Barcelona, és persze Messi.

• Nyaralás?
– Idén nem voltam, illetve számomra az edzőtábor és a világbajnokság jelentette a “szabadságot”. Most meg ugyebár újra elkezdődik a suli, ráadásul az utolsó évem, szóval itt is jobban oda kell figyelnem, mert szeretnék leérettségizni. Mivel vége a szezonnak, most egy-másfél hónapig nem is megyek víz közelébe.

• Nem fogsz unatkozni?
– Egészen biztosan nem, hiszen ilyenkor jut idő egy kis szórakozásra is. Biztos kimegyek néhányszor a helyi diszkókba, de a barátaimmal is többet találkozom. Októberben aztán elkezdődik a nagyjából fél éves felkészülés a tavaszi kvalifikációs versenyekre. Ezeken dől el, hogy ismét kijutok-e valamelyik világversenyre.

• Említetted, hogy a verseny előtt zenével nyugtattad magad. Ki a kedvenced?
– Mindenféle zenét szívesen meghallgatok. Több kedvencem is van, nem emelném ki egyiket sem. A filmekkel is ugyanígy vagyok, jöhet az akció, a vígjáték vagy a horror, de a meséket is szeretem. A tévében meg Forma1-et és hokit nézek. Általában a hangulatomtól függ.

– Milyen ízekkel kényezteted magad, már amikor megengedheted?
– A szegedi gulyást és a töltött paprikát imádom, inni pedig a Colát, de felkészülési időszakban nem sokat fogyaszthatok belőle, maximum zérót.

• Mik azok a dolgok, amik iránt még érdeklődsz?
– Szeretem az autókat, a küzdősportokat, tehát az olyan dolgokat, amiket egy átlagos férfi is kedvel. Barátnőm még nincs, de egyelőre nem is nagyon jutna ilyesmire időm, hiszen ahogy mondtam, évente egy hónapom van, előtte és utána pedig szinte mindig edzek.

• Mivel motiválnád azokat, akik a sportoláson gondolkodnak?
– A kajakban például az a jó, hogy a világban nagyon sok helyre eljut az ember. Persze az sem utolsó, hogy a sportolók általában egészséges életmódot folytatnak. Rajtam például nem nagyon akad zsír, és mindig jó formában vagyok. Nem érzek fáradtságot, jól érzem magam a bőrömben, tele vagyok energiával. Egy fiatal ennél többet talán nem is akarhat, tehát mindenképpen érdemes sportolni. Amikor pedig az ember eljut egy világbajnokság dobogójára, az egy akkora élmény, amiért megéri dolgozni.

Kovács Gerzson Dávid