Bővítik az egészségközpontot

Gúta. Július 13-án megkezdődött a Brünni téren lévő egészségügyi központ felújítása, illetve bővítése, beleértve egy betegfelvonó építését.

A több mint egymillió eurós beruházást 782 ezer euróval támogatja az állam – Gúta az egészségügyi minisztérium által meghirdetett, integrált egészségügyi központok létesítésére kiírt pályázaton lett sikeres –, a maradék összeget a város költségvetéséből finanszírozzák. A munkálatok várható maximális ideje egy év. Az építkezés miatt a Benu gyógyszertár 2020. július 13-tól három hónapig zárva tart, a gyógyszertár előtti és mögötti parkolót is lezárták. A városvezetés arra kér mindenkit, hogy az építkezési terület mellett – a megnövekedett teherforgalom miatt – fokozott óvatossággal közlekedjen.

A bővítésnek köszönhetően egy új szint kerül a gyógyszertárnak helyet adó épületrészre, amelyet folyosó köt majd össze a másik szárnnyal. Az új részben a tervek szerint 4-5 új szakrendelő – közte ideggyógyászati, ultrahangos és fogorvosi –, valamint egy mini hematológiai laboratórium kap helyet.

vkm

Gúta 285 ezer eurót költ a poliklinikára
Korszerű poliklinikák épülnek

Top