Gúta/Régió. Egy városi mezőgazdasági földterület bérleti szerződésének meghosszabbítása kapcsán derült ki, hogy a nagymegyeri Dan Slovakia Agrar Részvénytársaságnak (DSA) már 2020. október 31-én lejárt az előszerződése a Balseed Kft.-vel azon ingatlan megvásárlására, ahol nagykapacitású sertésfarmot akart létesíteni a város határában. Ezt a stagnócai farm tulajdonosa-ügyvezetője, Ambroš Pál többször megerősítette a múlt hétfői testületi ülésen. A…
Siemens-vonatok közlekedhetnek a Csallóközben
Régió. Elképzelhető, hogy bő egy év múlva már az Arriva társaság vonatai járnak a Komárom és Pozsony közötti vasúti szakaszon. Szlovákiában eddig buszjáratokat üzemeltetett a vállalat – régiónkban és Komáromban is –, most viszont beszállnának a személyi vonatközlekedésbe.
Elindult a Felvidéki Mentorprogram
Vajdaság és Erdély után Felvidéken is elindult a vállalkozói mentorprogram. A Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Design Terminal együttműködésével megvalósuló program során a résztvevő vállalkozókat mentorrá képezzük, mentorált vállalkozások bevonásával. Mind a mentorok, mind pedig a mentoráltak felvidéki vállalkozók soraiból kerülnek a programba, ahol az utóbbiak igényei és szakterülete alapján választják ki a számukra…
Gútán jól jár, aki szeparál
Újabb fontos lépés történt afelé, hogy 2022 januárjától mennyiségalapú elszámolást lehessen bevezetni a hulladékgazdálkodás finanszírozása a városban. Az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselők elfogadták az erre vonatkozó új általános érvényű rendeletet. Bár magáról a díjszabásról csak a novemberi ülésen döntenek, már körvonalazódnak az összegek. A cél, hogy aki több háztartási szemetet termel, az többet is…
Senki nem marad áram és gáz nélkül
Az elmúlt hetekben hosszú órákat álltak sorban új szerződésért a megszűnt Slovakia Energy volt ügyfelei a gázművek – SPP – komáromi központjánál és a ZSE Energia áramszolgáltató régiós irodája előtt is sokat kellett várakozni. Hetekig ellentmondásos információk láttak napvilágot, ami csak növelte a pánikot a közelgő tél előtt. Mostanra kiderült, nincs ok a sietségre, senki…