Komárom. A Vág-híd további sorsáról, az elkerülő útról és az izsai kereszteződés közlekedési gondjainak megoldásáról is szó volt Andrej Doležal közlekedési miniszter és a régió polgármestereinek tanácskozásán. A miniszter többször hangsúlyozta, egyrészt egyelőre nem akar konkrét ígéreteket tenni, másrészt bírálta a minisztérium előző vezetését, amiért fontos közlekedési fejlesztések terén nem tették meg a szükséges előkészületeket.
Fűnyíró traktort és bokorvágókat vesz a város
Komárom. A városi zöld területek hatékonyabb karbantartása, a gyakoribb fűkaszálás érdekében egy fűnyíró traktort, két bokorvágó gépet vásárol Komárom, továbbá 3 idénymunkást is alkalmaz. Erről döntöttek a képviselők.
Szemétháború Komáromban?
Soha nem történt még meg, hogy az izsai hulladéklerakatot üzemeltető vállalat nemet mondott volna arra, hogy átvegye Komárom szemetét – egészen múlt hétfőig. A telep műszaki okokkal indokolta, hogy leállították a szemét átvételét, ugyanakkor legalábbis nagyon furcsa egybeesés, hogy Komárom képviselő-testülete pár nappal korábban elutasította a társaság megvételét, ahogy nemet mondott arra is, hogy a…
Zöld válasz: Biológiai sokféleség a fenntartható jövőért
Tudományosan igazolt állítás, miszerint az emberiség a járványt önmagának köszönheti. Elsőre ijesztőnek hathat, de ha mögé nézünk, láthatjuk, mire alapozzák a jelenkor tudósai eme állításukat.
Megvegye-e Komárom az izsai szeméttelepet?
Hamarosan súlyos döntést kell hoznia a komáromi önkormányzatnak a hulladékgazdálkodással kapcsolatban. A város évtizedek óta az izsai szeméttelepre szállítja a lakosok által megtermelt hulladékot, ám a jövőben ezt már nem teheti meg a korábbi feltételek mellett. Vagy elfogadja az évi 185 ezer eurós drágulást, vagy egy másik, jóval távolabbi hulladéklerakattal szerződik – ahol a szállítási…