Manapság az élet számos terültén elengedhetetlen feltétel a nyelvtudás. Az iskolai tanulmányok, a munka, az utazás mellett gondoljunk csak arra, milyen jó hallgatni, amikor egy barátunk vagy ismerősünk folyékonyan beszél idegen nyelvet. Amire azonban ritkán gondolunk, hogy mennyi munka is van az mögött, míg az ember megfelelő szintű nyelvtudásra tesz szert. Sokszor félünk attól, hogy…
Új trükkökkel próbálkoznak az unokázós csalók
Semmi sem szent az „unokázós“ csalóknak, a koronavírus miatti járványhelyzetet is arra használják, hogy pénzt csaljanak ki idősebb emberektől. Sőt, bár az online népszámlálás csak február közepén indult, máris akadnak olyan tolvajok, akik magukat népszámlálási biztosnak kiadva akarnak bejutni a lakásokba, hogy aztán elemeljenek valamit.
Igazságos oltási menetrendet követelnek
Az oltások igazságos és arányos elosztását, egyúttal átlátható oltási programot követel a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Ezen törekvésüket a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Comenius Pedagógiai Intézet és Komárom polgármestere is támogatja. Több eset is bizonyítja, hogy egyes északi régiók előnyt élveznek az oltások hozzáférése terén a déli – egyébként többségében magyarlakta – járások előtt.
Petíció az őrsújfalui posta megmentéséért
Aláírásgyűjtés indult az őrsújfalui posta megmentéséért, a városrész képviselője, Molnár Marian által indított petíciót már közel ezren aláírták. Belső információk szerint ugyanis a Szlovák Posta R.t. a postafiók ideiglenes bezárását tervezi, bár erről a szándékáról hivatalosan még nem értesítette a várost. Keszegh Béla, Komárom polgármestere szerint fennáll annak a veszélye, hogy az átmeneti leállást követően…
Mi épüljön a Piramis-épület előtt?
Komárom. Hamarosan eladásra kínálja fel a város az ún. Piramis-épület előtti telket. Egy helyi vállalat biztosan érdeklődik a telek iránt, egy modern irodaházat építenének, mélygarázzsal, miközben a terület harmadán megőriznék a zöldet. Egyelőre semmi sem dőlt el, a képviselők az ajánlatok beérkezése után dönthetnek úgy is, hogy a város nem adja el a telket senkinek…