Komárom. Április 17-én a városi idősotthon összes alkalmazottját tesztelték koronavírusra, pár nappal később pedig kiderült, mindegyik teszt negatív. Az Ispotály utcai intézmény igazgatója, Polgár Hedvig kezdeményezte a tesztelést, mely a J&T társaság alapítványának köszönhetően ingyenesen történt.
Szép csendben eltűnt a Slota-kő
Komárom. Két hónappal ezelőtt megírtuk, hogy az Erzsébet-hídnál tervezett két szomszédos körforgalom építésével összefüggésben szép csendben eltávolítják majd a járdaszigeten vitatott módon elhelyezett Trianon-emlékművet, amelyet 10 évvel ezelőtt állíttatott a magyarellenességéről ismert Ján Slota. Így is történt, a komáromiak által csak „Slota-kőnek“ nevezett oszlopot elvitték.
Mi lesz az idei Pro Urbe díjakkal?
Komárom. A hagyomány szerint minden évben április 26-án, Komárom napján adják át a város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat. Tekintettel a koronavírusra, idén ez biztosan nem így lesz. Elképzelhető az is, hogy ebben az évben nem osztják ki a város díjait.
Hosszabb távon kell együtt élnünk a vírussal
Jól kezeli Szlovákia a járványt? Meddig tarthat? Miért tart ilyen sokáig a védőoltás kifejlesztése? Többek között ezeket a kérdéseket is feltettük Dr. Czirfusz Mónika mikrobiológusnak, az országos Klinikai Mikrobiológiai Társaság elnökének, a komáromi autovakcinás mikrobiológiai laboratórium vezetőjének, az országos járványügyi intézkedések meghozatalában ajánlásokat megfogalmazó Nemzeti Klinikai Kríziscsoport tagjának.
Már Komáromban is elérhető a koronavírusteszt
Múlt kedd óta a komáromi kórház infektológiai szakrendelőjében is végeznek koronavírusteszteket – pontosabban leveszik a vizsgálathoz szükséges törletet. A mintavételi pont beindításáig nagyon kevés járásbeli lakost teszteltek koronavírusra, ám ezentúl lényegesen emelkedhet a tesztelt emberek száma.