Közélet

Szép csendben eltűnt a Slota-kő

Komárom. Két hónappal ezelőtt megírtuk, hogy az Erzsébet-hídnál tervezett két szomszédos körforgalom építésével összefüggésben szép csendben eltávolítják majd a járdaszigeten vitatott módon elhelyezett Trianon-emlékművet, amelyet 10 évvel ezelőtt állíttatott a magyarellenességéről ismert Ján Slota. Így is történt, a komáromiak által csak „Slota-kőnek“ nevezett oszlopot elvitték.

Mi lesz az idei Pro Urbe díjakkal?

Komárom. A hagyomány szerint minden évben április 26-án, Komárom napján adják át a város legrangosabb elismerését, a Pro Urbe díjat. Tekintettel a koronavírusra, idén ez biztosan nem így lesz. Elképzelhető az is, hogy ebben az évben nem osztják ki a város díjait.

Hosszabb távon kell együtt élnünk a vírussal

Jól kezeli Szlovákia a járványt? Meddig tarthat? Miért tart ilyen sokáig a védőoltás kifejlesztése? Többek között ezeket a kérdéseket is feltettük Dr. Czirfusz Mónika mikrobiológusnak, az országos Klinikai Mikrobiológiai Társaság elnökének, a komáromi autovakcinás mikrobiológiai laboratórium vezetőjének, az országos járványügyi intézkedések meghozatalában ajánlásokat megfogalmazó Nemzeti Klinikai Kríziscsoport tagjának.

Már Komáromban is elérhető a koronavírusteszt

Múlt kedd óta a komáromi kórház infektológiai szakrendelőjében is végeznek koronavírusteszteket – pontosabban leveszik a vizsgálathoz szükséges törletet. A mintavételi pont beindításáig nagyon kevés járásbeli lakost teszteltek koronavírusra, ám ezentúl lényegesen emelkedhet a tesztelt emberek száma.

Csúszik az új Duna-híd befejezése

Komárom. Ha nem tör ki a koronavírus-járvány, jó eséllyel sikerült volna befejezni az új komáromi Duna-híd építését a május 31-i határidőig, azonban a járványügyi intézkedések miatt csúsznak a munkálatok. Jelenleg megbecsülni sem lehet, mennyivel húzódik el az építés, ám a magyar és a szlovák fél is arra törekszik, hogy még az idén beinduljon a közlekedés a

Top