Harminc évvel ezelőtt, 1989. november 17-én tört ki a bársonyos forradalom az akkori Csehszlovákiában, melynek nyomán viszonylag gyorsan, vér nélkül összeomlott a kommunista egypártrendszer az országban. Mi vezetett a forradalomhoz? Kódolva volt a sikeressége? Mi köze egy születésnapi ünnepségnek az első szlovákiai magyar párt megalapításához? Miért vagyunk csalódottak a forradalom eredményeire tekintve? Öllös László politológust,…
Újra András-napi vásár Komáromban
Az elmúlt évszázadokban a központi vásárhely és piac mindig a vár, erőd közelében volt. Az András-napi vásár egyedisége éppen abban rejlik, hogy a történelmi idők hangulatait idézi, hiszen Közép-Európa egyik legnagyobb erődrendszerének tövében rendezik meg, immár nyolcadik éve. Idén november 15. és 17. között várják az árusokat, vásárlókat, látogatókat az Újvár bejárata előtti térre.
Jövőre megújulhat a Hajós utcai óvoda
Komárom. Nagy többséggel döntött a képviselőtestület arról, hogy megteszik a szükséges lépéseket, mely a Hajós utcai óvoda teljes körű felújítását célozza – a jövő évi költségvetésben 70 ezer eurót különítenek el a projektdokumentáció elkészítésére. Maga a teljes átépítés becslések szerint több mint 2 millió euróba kerülne, a város igyekszik támogatásra pályázni.
Segítsünk a kis Noelnek!
Egy súlyos beteg komáromi kisfiú gyógyítása, illetve mindennapi életének könnyebbé tétele céljából indított jótékonysági akciót a gútai Nordic Walking és Turista Egyesület. Pénzadománnyal és kupakok gyűjtésével is segíthet a kisfiúnak és családjának!
Zöld válasz: Tudatos vásárlás, kevesebb szemét
Ahhoz, hogy környezetkímélő életmódot folytassunk, elkerülhetetlen, hogy tudatosan éljük a mindennapjainkat. Nem kell nagy dolgokra gondolni! Úgy tudjuk a legtöbbet egyénileg tenni, ha odafigyelünk a fogyasztásunkra.