Közélet

Egy szervezőre bízzák a városi fesztiválokat

Komárom. Legutóbbi ülésükön a képviselők döntöttek arról, hogy az elkövetkező 3 évben egyetlen külsős rendezvényszervezőre bízzák a Komáromi Napok, a Komáromi Borkorzó és a Klapka téri óévbúcsúztató szervezését. Ezáltal olcsóbbá válhatnak a városi rendezvények és több idő marad a fellépők szerződtetésére, a fesztiválok reklámozására. Nemrégiben kiírták a vonatkozó közbeszerzést.

Nyolcezres támogatás elektromos autóra

A teljesen elektromos meghajtású új autók vásárlására 8 ezer eurós támogatást, a plug-in hibrid gépkocsik (külső áramforrásból tölthető hibridek) esetében pedig 5 ezer eurós támogatást ad a gazdasági minisztérium a december közepétől rajtoló pályázat keretében. Összesen ötmillió eurót különítettek el erre a célra.

Egyelőre nincs döntés a szemétdíj emeléséről

Gúta. Nem sikerült egyezségre jutniuk a városi képviselőknek a jövő évre vonatkozó szemétdíj-emelés mértékéről. Sem a hivatal anyagában szereplő személyenkénti 28 euró/éves díj, sem a független képviselői csoportok által javasolt 23,30 eurós, sem pedig a polgármester által kompromisszumos megoldásként előterjesztett 25,55 eurós illeték nem kapott kellő támogatást a testület múlt heti ülésén. December derekán újra

A komáromi Duna-híd lesz a legmagasabb

Kedvező esetben már jövő májusban átadhatják az új komáromi Duna-hidat. Az épülő híd pilonja már elérte a végső magasságot: a medertől számítva 118 méteres. Ezzel a legmagasabb Dunán átívelő közúti híd lesz.

Évértekelő Komárom polgármesterével

Hamarosan komolyabb fejlesztés indulhat a komáromi termálfürdőben, melynek célja, hogy a téli időszakban is minél több vendéget tudjanak fogadni. Emelhetik a helyi adókat, de fejlesztésekre költenék a befolyó pénzt. Az új városi cég elsőként a szelektált hulladék kezelését venné át és részben a fűnyírást végezné. Keszegh Bélát egy éve választották meg Komárom élére, ennek apropóján

Top