Most élünk jobban, vagy az 1989-es forradalom idején? – a rendszerváltás 30. évfordulója apropóján az elmúlt hetekben több közvélemény-kutatás is készült, ahol ezt a kérdést tették fel. Az eredmények vegyes képet mutatnak. Egyes felmérések szerint az emberek 57 százaléka szerint jobban élünk, mint 30 éve, de olyan kutatás is napvilágot látott, mely szerint a megkérdezettek…
Zöld válasz: A műanyagok szelektálása egyszerű
Egy átlagos Európai Uniós polgár egy év alatt 480 kg szemetet termel. A helyi adatok is közelítenek ehhez a hatalmas mennyiséghez, azzal kiegészítve, hogy a környéken a 20%-ot nem igazán haladja meg a szelektálás aránya. Sorozatunk elkövetkezendő részeiben az újrahasznosítása helyes gyakorlatát szeretnénk megmutatni.
Városüzemeltetési céget alapítana Komárom
Saját céget hozna létre Komárom abból a célból, hogy ne külsős cégeknek fizessen az önkormányzat például a szelektált hulladék összegyűjtéséért, vagy a fűnyírásért, hanem maga legyen képes elvégezni ezeket a feladatokat. Ez megtakarítást eredményezne és idővel hasznot is hozhatna a város számára. Egyelőre csak a szándékot hagyták jóvá a képviselők, aminek nyomán a városi hivatal…
30 éve tört ki a bársonyos forradalom
Harminc évvel ezelőtt, 1989. november 17-én tört ki a bársonyos forradalom az akkori Csehszlovákiában, melynek nyomán viszonylag gyorsan, vér nélkül összeomlott a kommunista egypártrendszer az országban. Mi vezetett a forradalomhoz? Kódolva volt a sikeressége? Mi köze egy születésnapi ünnepségnek az első szlovákiai magyar párt megalapításához? Miért vagyunk csalódottak a forradalom eredményeire tekintve? Öllös László politológust,…
Újra András-napi vásár Komáromban
Az elmúlt évszázadokban a központi vásárhely és piac mindig a vár, erőd közelében volt. Az András-napi vásár egyedisége éppen abban rejlik, hogy a történelmi idők hangulatait idézi, hiszen Közép-Európa egyik legnagyobb erődrendszerének tövében rendezik meg, immár nyolcadik éve. Idén november 15. és 17. között várják az árusokat, vásárlókat, látogatókat az Újvár bejárata előtti térre.