Civilek segítségével kitakarították a temető közelében található kápolnát, mely az elmúlt években nagyon rossz állapotba került, hajléktalanok húzták meg magukat falai között. Még az idén teljesen felújítja a város, új tetőt is kap.
Végre Gútán is épülhet víztisztító
Negyedszázada nincs víztisztítója Gútának, így a város szennyvizének egyharmada a Vág folyóba ömlik. Ez egyrészt jelentősen környezetkárosító, másrészt a víztisztítás hiánya egyes beruházásokat is akadályoz. Küszöbön áll egy megoldás, de a kritikusok szerint túl közel épülne a lakóövezethez. Nem akarnak kellemetlen szagokat.
Évet értékeltek a szekeresgazdák
Komárom. Részt vett a város számos tavalyi rendezvényén, száz euróval támogatta Egressy Béni szobrának felállítását és már dolgozik az Újvár kaszárnyaépületében kapott három helyiségén a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület. Évzáró közgyűlésüket, amelyen 56 tagjukból 31-en voltak jelen a református kollégium imatermében Roboz Péter kocsi lelkipásztor áldotta meg.
Ingyenes önvédelmi gyakorlatot tartanak
Komárom. Március nyolcadikán, pénteken este hat órakor a hetes lakótelepen található Wigwam épület alagsorában kerül sor ingyenes oktató-előadásra, melyen a komáromi kempósok bemutatják, hogyan védheti meg magát az utcán az ember bármilyen fizikai támadástól. Szó lesz továbbá arról is, hogyan ismerhetik fel és kerülhetik el az esetleges konfliktust.
Új hivatalvezető érkezik
Komárom. Március elsejétől új vezetője lesz a városi hivatalnak. A poszt betöltésére kiírt versenytárgyalásra csak egy érvényes pályázat érkezett, ennek nyomán Kováčová Denisa lesz az elöljáró.