A közösségi oldal rendszeres használóinak az elmúlt hónapban feltűnhetett, hogy milyen gyakran tájékoztat a komáromi víz- és csatornaművek csőtörésről – szinte kétnaponta. De miért hibásodnak meg ilyen sokszor a vezetékek?
Új bérlakások a Belső körúton?
A Davydov Building Kft. egy Belső körút melletti, üresen álló terület megvásárlását kéri a várostól, hogy ott bérlakásokat építsen. A képviselők úgy döntöttek, versenytárgyalás útján hirdetik meg a telek eladását.
Megvették a volt Európa Hotelt
Komárom. Több mint félmillió euróért kelt el a volt Európa Szálló épülete. Információink szerint egy szlovákiai bejegyzésű, de magyarországi tulajdonosi hátterű vállalat vásárolta meg a 8 éve üresen álló épületet. Egyelőre kérdéses, hogy az új tulajdonos mit tervez az épületben, az viszont biztosnak látszik, hogy felújítás vár az ingatlanra. Nyomozásunk alapján feltételezhető, hogy étterem, bár,…
Elfogadták a költségvetést
Idén először január utolsó napján ülésezett a városi képviselő-testület. A leglényegesebb döntés az idei költségvetés elfogadása volt, amit az előző évekhez képest jóval kisebb vita előzött meg.
Indul a Fészekrakó
Komárom. Fészekrakó címmel négy hónapig tartó projekt indul e héten, pénteken, amelyet két civilszervezet, a Fészek Családi Kör és a Villa Camarum Polgári Társulás közösen szervezett a 2018 a külhoni magyar családok éve program támogatásával.