Közélet

Felkészülés a pályázatokra

Komárom. Több városi fenntartású intézmény és szolgáltatás fejlesztését is pályázati támogatásból szeretné finanszírozni a város. Két iskolát, egy óvodát, az idősgondozást, illetve ingyenes WiFi-pontok kialakítását érintik azok a pályázatok, amiket Komárom a közeljövőben tervez benyújtani. A képviselők jóváhagyták, hogy a város megtegye a sikeres pályázathoz szükséges előkészületeket, adott esetben az önrészhez szükséges pénzösszeget.

Ők kerültek a városi szakbizottságokba

Komárom. Néhány nappal karácsony előtt került sor az új komáromi képviselő-testület első rendes ülésére, melynek lényeges pontja volt a városi szakbizottságok tagjainak megválasztása.

Újabb támogatás a komáromi focira

Újabb 300 millió forint, azaz közel 1 millió euró magyarországi állami támogatásban részesül a második ligás komáromi futballklub, a KFC – derül ki a december végén megjelent Magyar Közlönyből.

Az új évben várható legfontosabb változások

Mint mindig, idén is több dolog változik az előző évhez képest. Köszönhetően a januártól életbe lépő törvénymódosításoknak, az automatikus szabályváltozásoknak, de az energiaárak esetében a világpiaci árak is befolyással vannak a hazai drágulásra. Nagyjából 5 százalékkal drágul ugyanis a villany, a hőenergia és a lakossági gáz, ugyanakkor emelkedik a minimálbér, az iskolások ingyen kapnak ebédet,

Hamarosan újra megnyit a Klapka étterem

Komárom. Hat érdeklődő jelentkezett a nemrégiben bezárt Klapka Vigadó üzemeltetésére kiírt versenytárgyalásra. Végül az Apáli éttermet üzemeltető társaság nyert, valószínűleg jó kezekbe került a patinás étterem. Előreláthatólag néhány hónap múlva nyitnak.

Top