KOMÁROM. A korábbi évekhez képest kevesebb vita mellett hagyták jóvá a képviselők Komárom jövő évi költségvetését. Elsősorban azért, mert előzetesen több alkalommal is egyeztettek a képviselők arról, milyen célokra jusson pénz, és a többség elfogadta a létrejött konszenzust.
„Sok értékes embert fosztottunk meg párttagságától“
Feloldhatatlan ellentétek? Becse Norbert és Fekete ferenc az MKP komáromi helyi szervezetének feloszlatásáról.
Komárom lekerül a feketelistáról
Januártól hatályba lép az illegális munkáról szóló törvénymódosítás. Ennek értelmében, miután Komárom kérvényezte, lekerül az ún. feketelistáról, így a jövő év elejétől újra lehetővé válik, hogy sikeres állami és uniós pályázatok nyomán támogatást kapjon.
Biliárdközpont a sportcsarnok mellett
KOMÁROM. Ha második körben is jóváhagyják a városi telek eladását, egy biliárdközpont épülhet a Belső körút és a Sport utca sarkán. Országos biliárdbajnokságnak, nemzetközi versenyeknek adhat otthont, ha felépül.
Szobrot állítanak Egressy Béninek
KOMÁROM. Hamarosan szobrot állítanak a Komárom himnuszaként is ismert Klapka induló zeneszerzőjének, Egressy Béninek. Az emlékmű a városi rendőrséggel szembeni, jelenleg elhanyagolt területen, a várnál lévő gyűjtőparkoló előtt kapna helyet. Rendbehoznák a környékét is.