Komárom. December 15-én, pénteken ünnepélyes keretek között adták át az új városi bérlakásokat, melyeket a belvárosban, egy korábbi irodaépületben alakítottak ki. Családok, illetve gyermeket tervező fiatalok költözhettek be, akiket a túljelentkezés miatt nyilvános sorsolás útján választottak ki.
Folytatódott a komáromi kórház fejlesztése
Múlt csütörtökön ünnepélyes keretek között, az egészségügyi miniszter jelenlétében avatták fel a Komáromi AGEL Kórház egy további megújult épületét, az E pavilont. Az épület külsejét korszerűsítették, cserélték a nyílászárókat, szigetelték a falakat, tetőzetet. Egy jelentős szakmai minősítést is megszerzett az egészségügyi intézmény.
A nagy orvosnak a szíve is hatalmas
„Az orvosi pályához elengedhetetlen a pszichés alkalmasság, a képesség, a félelmetesen nagy nyomás alatti döntéshozatal, a rossz hírek közlése a hozzátartozókkal, a halállal való szembesülés nap mint nap. Csupa olyasmi, amit nem lehet bemagolni. A nagy orvosnak a szíve is hatalmas. Aortatágulata van annyi részvét és emberi jóság kering benne.”
Dubajban klímáról, a világ vezetőivel
Dubajban találkoztak a világ vezetői, hogy a globális felmelegedésről és a klímaváltozásról beszéljenek. A helyzet komolyságát talán jelzi, hogy szinte a világ összes országának vezetői jelen voltak, de Ferenc pápa is készült a találkozóra. Az eseményen ott volt Keszegh Béla, Komárom polgármestere, aki a Szlovákiai Városok Unióját (ÚMS) képviselte.
Jövőre már építkeznek Komárom szélén
Jövőre raktárak, cégek telephelyei épülnek az érsekújvári főút mentén húzódó beépítetlen területen. Az építkezések egyelőre csak a 20 hektáros terület Vág felőli oldalán kezdődhetnek, a főút melletti 10 hektáros részt előbb egy új körforgalom segítségével rá kell kötni a közútra. Ez az egész környék közlekedését biztonságosabbá teszi. Üzletek is épülnek a könnyűipari vállalkozások mellett –…