Komáromban és Ógyallán is beneveznek az önkormányzati választásokra Radoslav Procházka újdonsült pártjának a jelöltjei. Komáromban képviselő-, Ógyallán polgármester-jelöltet is állítanak.
Komáromi vállalkozó kaphatja a METRO díját
Egy internetes szavazatokon múlik, hogy kihez kerül a METRO áruház jubileumához kötött elismerés. Versenyben van egy komáromi vállalkozó, aki már több éve segíti a hátrányos helyzetben élőket. Kollár Zoltán az anyagi elismerést teljes összegben a rászorulókra fordítaná.
Csalódott a komáromi MKP Stubendek miatt
Csalódottságát fejezi ki az MKP komáromi szervezetének elnöksége, amiért Stubendek László függetlenként száll ringbe a polgármesteri tisztségért, annak ellenére, hogy sem a párttársak, sem az országos elnökség támogatását nem élvezi e téren. Hétfői nyilatkozatukat alább teljes terjedelmében közöljük:
Elégedetlen csoport az MKP-ban
KOMÁROM. Elhatárolódik az MKP komáromi alapszervezetében az utóbbi időben hozott döntésektől a párttagok egy csoportja.
Berényi és Bugár a komáromi közös listáról
Megkérdeztük a Magyar Közösség Pártja és a Híd párt elnökét, Berényi Józsefet és Bugár Bélát, mi a véleményük a két párt közti komáromi összefogásról az önkormányzati választások kapcsán.