Közélet

Czíria Attila az MKP polgármesterjelöltje

Czíria Attila az MKP polgármesterjelöltje

KOMÁROM. Czíria Attila, a Magyar Közösség Pártja (MKP) helyi szervezetének elnöke lesz a párt hivatalos polgármesterjelöltje Komáromban. Erről múlt pénteken született döntés. A jelenlévő MKP-tagok 77 százaléka szavazott rá. A másik jelölt, Stubendek László tehát alulmaradt, ám nagy valószínűséggel így is elindul az MKP hivatalos jelöltjével szemben. Czíria Attila jelölésével az MKP az összefogás mellett

Sokan nem hajlandók dolgozni a segélyért

Egy tavalyi törvénymódosítás értelmében csak az kaphatja meg a 61,60 eurós szociális alapsegélyt, aki havonta 32 órát dolgozik, elvállalva a felajánlott közmunkát. Vajon régiónk mely településein van a legtöbb olyan rászoruló, aki visszautasítja, hogy dolgozzon a segélyért? Milyen a romák hozzáállása? Cikkünkből megtudhatja.

Fico kinevezte kormányának két új miniszterét

Elfogadta Dušan Čaplovič oktatásügyi és Tomáš Malatinský gazdasági miniszterek lemondását és egyúttal kinevezte Robert Fico kabinetjének új tárcavezetőit Andrej Kiska szlovák államfő csütörtökön Pozsonyban.

Lapátra kerülhet néhány orvos a kórházban

Érdekütközésekre hivatkozva megválhat egy képzett orvosától a komáromi kórház, de további nevek is felmerülhetnek. A vezetőség szerint az érintett orvos olyan párhuzamos tevékenységet folytat, ami a kórházat negatívan érinti. Az orvos szerint azonban erről nincs szó, ráadásul az elküldése a szolgáltatás színvonalát és a betegek számát is érintheti.

Körvonalazódik, kit jelöl az MKP Komárom élére

KOMÁROM. Az MKP alapszervezetének gyűlésén a jelenlévő tagok nagy többséggel hatalmazták fel a helyi elnökséget arra, hogy az ősszel esedékes önkormányzati választások előtt az összefogásról és együttműködésről tárgyaljanak civilekkel és a Híd párt helyi szervezetével. Pénteken, július 4-én kiderül, hogy Czíria Attila vagy Stubendek László lesz-e a párt polgármesterjelöltje.

Top