Meghirdették a megyei támogatásokat, egyelőre nem történt meg a Kultúrpalota kollaudációja, két komáromi járásbeli középiskola pedig plusz támogatást kap – többek között erről tájékoztattak a Magyar Szövetség régiós politikusai múlt hétfőn.
Miért kísért a múlt a komáromi temetőben?
A fenti címmel reagált két hete megjelent, a komáromi katolikus temetővel foglalkozó cikkünkre Földes Sándor, a Cintoríny Komárno kft. ügyvezető igazgatója. Vállalata az egyház megbízása alapján 2004 elejétől 2023 végéig látta el a temetőgondnoki teendőket.
Korszerű kardiológiai szakrendelő Madaron
Egy évvel ezelőtt modern kardiológia szakrendelő nyílt Madaron a körzeti orvosi rendelő mellett, hamarosan pedig endokrinológiai szakrendelővel bővül a központ. Megnyitását Nyitra megye és a község támogatta a DgTC Részvénytársaság és a Nyitrai Egyetemi Kórház együttműködésével.
Komáromban is lesz tüntetés
Február 7-én, pénteken 18 órától „békés gyülekezést” szerveznek a Klapka térre, hogy a jelenlévők kifejezhessék felháborodásukat „a közügyek és országunk irányítása miatt”. A megmozdulást civilek kezdeményezték.
Komáromban járt a magyar külügyminiszter
Vajon használ-e az itteni magyarságnak, ha olyasmit követelünk, amire nincs fogadókészség? – tette fel a kérdést Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a Selye János Gimnázium által szervezett pódiumbeszélgetésen azzal kapcsolatban, mikor rendeződhet a kettős állampolgárság ügye Szlovákiában. A külügyminiszter kifejtette, jószomszédi viszonyra törekszenek Szlovákiával is, hiszen ez a magyar közösségnek is jó – a rázós kérdéseket…