Valamikor a lezárások idején, egy szürke napon tűnt fel első bejegyzése a közösségi oldalon, amely Komárom egyik rejtett, apró építészeti kincsét mutatta meg. Azóta rendszeresen megörvendeztet bennünket ebédidős fotóival, a város múltját ismertető szösszeneteivel, a letűnt idők „kőbe” vésett üzeneteivel.
Csak jövőre kezdődik a Vág-híd felújítása
Leghamarabb 2023 elején kezdődhet meg a komáromi Vág-híd teljes körű felújítása. Tévesek azok az információk, melyek szerint már augusztusban indul az építkezés és bevezetik az ezzel járó forgalomkorlátozást.
Teljesen megújult az őrsújfalui kultúrház
Július 15-én, a Komámasszony, hol a stukker című fergeteges vígjátékkal indult a X. Ekhósszekér Fesztivál a felújított őrsújfalusi kultúrházban. Az ünnepélyes átadót szeptember második felére tervezik, miután a korábban postaként funkcionáló helységben elkészül a helytörténeti kiállítás.
Kaszárnyaépület: az egész tető megújult
Komárom. Múlt héten befejeződött a központi erődben található kaszárnyaépület tetőszerkezetének felújítása. Ez volt a rekonstrukció harmadik, utolsó szakasza, ami által a teljes tetőzet megújult, mintegy 540 méter hosszan – mindez nagyon fontos a történelmi épület állagának megóvása szempontjából.
Csenger Tibor a Szövetség Nyitra megyei elnökjelöltje
Csenger Tibort, jelenlegi megyei alelnököt indítja a Szövetség elnökjelöltként Nyitra megyében az október 29-ei választásokon – jelentette be múlt hétfőn (még július 11-én) Forró Krisztián pártelnök Komáromban. A sajtótájékoztatón bemutatták a párt képviselőjelöltjeit is – járások szerint.