Szinte hangtalanul surran fel velem a lift a komáromi Semmelweis Egészségügyi Központ negyedik emeletére. A biokémiai és hematológiai laboratórium üvegfala mögött, a duruzsoló berendezések és a sürgölődő szakasszisztensek közt azonnal feltűnik a jubileumi, nyolcvanadik születésnapját ünneplő főorvosnő, Kochanová Ildikó, akinek legendás szakmai elhivatottságát és tudását két polgármester is elismeréssel díjazta, valamint beválogatták a Cseh- és…
Sokan választottak magyar iskolát Komáromban
Hosszú évek óta nem fordult elő, hogy olyan sok jövendőbeli elsőst írassanak be a komáromi alapiskolákba, mint idén. Ugyanígy, a magyar iskolába íratott gyerekek száma is sokéves rekord – az elmúlt 16 évben nem volt példa hasonlóan magas számra.
A szegények megsegítését kérik a városok
Régió/Komárom. Súlyos problémát jelentenek a lakosságnak az egekbe szökő árak, a minden téren tapasztalható rapid drágulás, ezért a városok a kormány mihamarabbi segítségét kérik. Komárom polgármestere szerint akadnak olyanok, akiknek már a kedvezményes, 1,80 eurós ebéd is megfizethetetlen, és segítség nélkül akár az utcára is kerülhetnek.
Az Összetartozás Táncára mozgósítanak
Komárom. Országszerte sok ezer magyar gyermek táncol majd egyszerre június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, délután négy órakor Korpás Éva: A pozsonyi sétatéren című dalára. Erre mozgósít a Szövetség párt.
Megyei támogatások a komáromi régióba
Turisztikai, műemlékvédelmi, kulturális és sporttámogatások odaítéléséről is döntött Nyitra Megye Önkormányzata két héttel ezelőtti közgyűlésén. A nemrégiben elhunyt Szigeti Lászlónak, korábbi megyei képviselőnek, volt oktatási miniszternek Nyitra megye legmagasabb kitüntetését adományozták, in memoriam.