Az elkövetkező években folyamatosan hirdetnek meg olyan pályázatokat, amelyek városon belüli kerékpárutak építésére vonatkoznak, ezeket Komárom is igyekszik kihasználni. Elsőként a Rákóczi utcán épül bringaút, néhány éven belül pedig a Vág-hídtól a volt Priorig, illetve a gázgyárig épülne biciklisáv a járdák mellett.
Karácsonyi készülődés Komáromban
Gadóci ezüstfenyő lesz a város karácsonyfája, amelyet a hagyományokhoz híven a Klapka téren állítanak fel. Idén új betlehemmel várja Komárom a karácsonyi ünnepeket, lesz élő adventi naptár, és ha minden jól megy, Mikulás-party a koripályán.
A Szövetség kiáll a polgármesterek mellett
Az október elején megalakult magyar egységpárt, a Szövetség is támogatja a régió polgármesterei által elindított petíciót, mely az R7-es gyorsforgalmi út építésének mielőbb folytatását és a térség közlekedési gondjainak mihamarabbi megoldását követeli. Ötvenezer aláírás összegyűjtése a cél.
Antitestes terápia a Covid leküzdésére
A komáromi kórház egyike a szaktárca által kiválasztott azon egészségügyi intézményeknek, ahol monoklonális antitestes terápiával kezelhetik a koronavírusos betegeket.
Ismét eladásra kínálják a volt Poliklinikát
Komárom. Újra eladásra kínálja a város a volt Poliklinika épületét. Bárki vételi ajánlatot tehet a nyilvános versenytárgyalás során, ugyanakkor legalább egy konkrét érdeklődő jelezte vételi szándékát – egy olyan társaság, amely hátterében a magyar kormány áll. Egyértelmű, hogy Komárom számára az lenne a legjobb, ha sikeres lenne az eladás, annál is inkább, mivel a patinás…