Dél-Komárom önkormányzata még 2019 áprilisában határozott arról, hogy az Összetartozás Városává nyilvánítják településüket. Múlt csütörtökön Észak-Komárom képviselő-testülete is ugyanígy döntött – egyhangúlag.
Elindult a Felvidéki Mentorprogram
Vajdaság és Erdély után Felvidéken is elindult a vállalkozói mentorprogram. A Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Design Terminal együttműködésével megvalósuló program során a résztvevő vállalkozókat mentorrá képezzük, mentorált vállalkozások bevonásával. Mind a mentorok, mind pedig a mentoráltak felvidéki vállalkozók soraiból kerülnek a programba, ahol az utóbbiak igényei és szakterülete alapján választják ki a számukra…
Üvegfalú szauna a Holt-Vág partján
Komárom. Különleges, természetközeli élményt nyújt majd az a konténerben kialakított szauna, amit a tervek szerint még az idén beindítanak a Holt-Vág partján, a csónakkölcsönzőnél.
Kiírták a közbeszerzést a stadionfelújításra
Sokan kérdezik Komáromban egyre csalódottabban, vajon valóban újjáépül-e a Komáromi Football Club stadionja és annak környéke, amire a magyar kormány több lépcsőben csaknem 11 millió eurós támogatást hagyott jóvá. Bár a projekt lassan halad, úgy tűnik, valami beindult, hiszen a KFC nemrégiben meghirdette a teljes körű stadionfelújításra vonatkozó közbeszerzést, amely jó esetben még az idén…
Petícióval követelik a gyorsforgalmi utat
Aláírásgyűjtést kezdeményeztek Komárom, Gúta, Naszvad, Érsekújvár, valamint Dunaszerdahely polgármesterei az R7-es gyorsforgalmi út építésének mielőbb folytatása érdekében.