Komárom. A Rieker UJS röplabdaklub kaphatja bérbe a korábbi röplabdacsarnokot, amelyet saját forrásból felújítana. A bérbeadás szándékáról legutóbbi ülésükön döntöttek a városi képviselők. Napirenden volt a birkózócsarnok sorsa is.
Egy év alatt 2480 helyszíni bírság
Tóth Alexander városi rendőrparancsnok július elején terjesztette az önkormányzati képviselők elé a városi rendőrség 2020. évi jelentését. A rendőrség állománya tavaly nem változott, de hatáskörük bővülésével néhány új felszerelést is beszereztek, így például szirénákat, fedélzeti kamerákat. Bővült a köztéri kamerarendszer, nőtt a lakossági bejelentések száma.
Andruskó: szeptembertől nem lesz nyugalom
Kovács Dávid 10 évvel ezelőtti blogbejegyzései miatt fakadt ki Andruskó Imre városi képviselő. Azt ígérte, minden hátralévő testületi ülésen „lőni fogja“ képviselőtársát. Komáromban még nem volt példa arra, hogy az egyik képviselő ilyen indulatosan fenyegesse meg kollégáját egy testületi ülésen.
Elege lett a gyűlölködésből, távozik a helyi politikából
Less Károly önkormányzati képviselő a legutóbbi testületi ülésen bejelentette, a városban eluralkodott gyűlölködés, beteges légkör, vádaskodás és önkényes bíráskodás miatt a következő önkormányzati választásokon már nem indul, egyúttal lemond a KN Smart Servis városüzemeltetési cégben betöltött felügyelőbizottsági funkciójáról.
Átlagos termésre számítanak a mezőgazdászok
Napjainkban a klímaváltozás egyik leginkább érezhető hatása, hogy egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás; megfigyelhető, hogy jelentősen nő a szélsőségesen meleg napok száma, ami nagyon káros lehet a növényzetre. Mezőgazdasági kultúráinkat stresszhatások érik, amiket az adott évszaknak nem megfelelő melegebb vagy hidegebb időszakok okoznak. A szélsőséges időjárás az idei évre is jellemző.