BÁTORKESZI. Október utolsó napján Nyitra megye parlamentje úgy döntött, a következő tanévben anyagilag nem támogatja az első osztályok megnyitását a magyar tannyelvű Bátorkeszi Magán Szakközépiskolában. A döntés aggodalmat keltett az iskolába készülők és szüleik körében, ám nincs mitől félni: teljesen biztos, hogy jövőre is nyílnak osztályok az első évfolyamban.
A legjobbak között az Ipari Szakközépiskola
A tanulmányi eredmények értékelése alapján újra a legjobbak közt szerepel a komáromi Ipari szakközépiskola. Az intézményben az elmúlt időszakban több fejlesztés valósult meg, felszereltségét tekintve is az élvonalhoz tartozik.
Nyugdíjasok a katonatemplomban
A kolozsnémai nyugdíjas-otthon lakói a község katolikus hívőivel együttesen október elején meglátogatták a komáromi katonatemplomban megrendezett „Egyházi építmények és emlékhelyek a Csallóközben“ című kiállítást.
TATra fel!
Október elején útjára indult a TAT tehetségkutató verseny nyolcadik sorozata, Szuper TAT néven. Már az első forduló, melyet Perbetén rendeztek jelezte, találó a szuper megnevezés.
A zene felszabadít
A Carissimi Nonprofit Alap ismét egy érdekes és hasznos alkalmat szervezett Komáromban a Selye János Egyetem konferenciaközpontjában, Zeneterápia halmozottan sérült fiataloknak, tréning segítőiknek címmel október 3-án.