Lakszakállas. Már hosszabb ideje a lakszakállasi kultúrházban tekinthető meg Jókai Lajos amatőr festő kiállítása.
Folkpódiumod a Révben
Végre elindul az új szezon, nem is akárhogy! Gazdag programmal várjuk a kicsiket, nagyokat!
Láthatatlan erőd – Új kiállítás nyílt a Monostori Erőd kazamatáiban
Láthatatlan erőd címmel új, állandó kiállítás nyílt szombaton a komáromi Monostori Erődben, a létesítmény alatti, közel két kilométer hosszú lőfolyosó-rendszerben.
Bányavirág – premier
Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiája Keszég László rendezésében látható szeptembertől a Komáromi Jókai Színház nagyszínpadán stúdiókörülmények között. A mű – ahogy a rendező fogalmazott – a melodráma és a komédia között egyensúlyozik.
150 éves a komáromi Szentlélek hangja – képek, videó
Idén ünnepli elkészültének 150. évfordulóját a komáromi Szent András templom orgonája. A hangszer a széles régióban különlegesnek számít. Az ősz folyamán három alkalommal neves művészek adnak koncertet a másfél évszázados orgonán.