Idén a korábbi években megszokotthoz képest későbbi időpontban, csupán szeptember 20-án tette közzé a Szülőföldön magyarul programját a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság. A támogatási kérelem benyújtási határideje pedig október 20.
Turul emlékművet avattak
Nemesócsa. 2022. szeptember 11-e jeles napként íródott be a község történelmébe. Ekkor leplezték le a református templom mellett a Turul emlékművet, amelyet Földes István, a község díszpolgára, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Közhasznú Alapítvány elnöke adományozott Nemesócsának; az esemény idején a Szent Korona mása is itt tartózkodott.
A dunai hajózás kalandos kezdetei
A Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület meghívására Fahajózás; hajóhúzók, hajóvontatók – hazai folyóinkon a gőzhajózás előtt címmel tartott előadást Gráfik Imre néprajzkutató, muzeológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa.
A Zsidó Kultúra Európai Napja Komáromban
A komáromi zsidóság rövid története című könyv bemutatójával vette kezdetét szeptember első vasárnapján Zsidó Kultúra Európai Napja 2022-es rendezvénysorozata a hitközség Wallenstein Zoltán termében.
Kiállítások a Kossa-kúriában
Csallóközaranyos. Október végéig tekinthető meg „A természet, ami körülvesz minket” című, helyi amatőr fotósok és művészek munkáit felvonultató kiállítás az egykori Kossa-kúriában. A tárlatot Varjú Éva polgármester nyitotta meg.