A magyar kultúra napja alkalmából Galántán rendezett gála keretében adták át idén a Csemadok-díjakat. Id. Lajos András, a Csemadok dunamocsi alapszervezetének elnöke a Csemadok Országos Tanácsa által odaítélt Életmű-díjban részesült. A díjazott az elmúlt ötven évben kitartóan irányította a helyi szervezetet és a község kulturális életét. A Vadvirág Hagyományőrző Csoport vezetőjeként, illetve nótaénekesként rengeteg helyszínen…
Teljesen megújult a Marianum főépülete
Komárom. Köszönhetően a magyar kormány támogatásának és a katolikus egyház hozzájárulásának, kívül-belül megújult a Marianum Egyházi Iskolaközpont főépülete – az alagsortól a tetőtérig. Sőt, egy új kápolna is épült a magyar tannyelvű iskolában.
Új iskolabuszt kap a hetényi alapiskola
A Rákóczi Szövetségnek köszönhetően a szeptemberi tanévkezdéstől már új iskolabusz szállítja a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola diákjait Izsa, Pat és Virt irányából. A felvidéki iskolabusz program a magyar állam 350 milliós támogatásának köszönhetően valósulhat meg.
A tanári szakma elhivatottság kérdése kell legyen!
Jóba Tamás a Jókai Mór Alapiskola angol-történelem szakos tanára és igazgatóhelyettes is egyben. 2010-ben fejezte be tanulmányait a Selye János Egyetem Tanárképző Karán. Arról mesélt, mi mindent tanult meg tanulmányai során és milyen nehézségekkel szembesült később munkája alatt.
Segítség az iskolai zaklatások megelőzésében
Véget ért a Stop Bullying elnevezésű projekt, melynek célja a diákok közötti zaklatások, bántalmazások megakadályozása volt. A probléma azonban még mindig aktuális.